Skip to main content
közigazgatás: külföldöntávközlés

Más útvonalon továb­bí­ta­ná a távközlési adatokat a finn állam

Szerző: 2014. május 23.No Comments

„Jelenleg egyetlen, Svédországon átmenő kábellel vannak összekötve a világgal, de már nem bíznak a svédekben. Finnországba a távközlési adatok jelenleg a Dániát és Svédországot összekötő Öresund hídon keresztül jutnak el. Ezen változtatna a finn állam: a helyi szállítási és kommunikációs minisztérium bejelentette, hogy építeni kezdi azt a Balti-tengerben futó vezetéket, amelynek a végállomása Németország lesz. A cél az, hogy az adatforgalom szempontjából függetlenné váljanak Svédországtól.

Krista Kiuru miniszter – akitől az ötlet származik és aki a kezdetektől támogatta annak megvalósítását – közölte: Finnország a fontos adatok biztonságos kikötőjévé, s ezáltal a számítógép-központok és a felhőszolgáltatások otthonává válhat. A jövőbeli kiemelt felhasználók között lehet a Facebook által Luleában létrehozandó szervercentrum és a Google Haminában lévő létesítménye.

A döntés azután született meg, hogy tavaly év végén kiderült: Svédország aktívan részt vett az Oroszország elleni amerikai kémkedésben, mely után Finnország már nem bízik a szomszédos államban. Az új kábel 2015-re elkészülhet és csatlakozni fog a finn vasútvonalak mellett kiépített helyi optikai hálózathoz.

A tervezés és az engedélyezési folyamat gyorsan lezárult. Miközben Finnország még a finanszírozási lehetőségeket kereste, a TeliaSonera svéd szolgáltató felajánlotta egy vezeték létrehozását Szentpétervár és Németország között, de a projektben való részvételt a finnek elutasították. A programot a Governia helyi állami vállalat finanszírozza majd, amely korábban megvásárolta a Corenet Oy kábelszolgáltatót. Az utóbbi üzemelteti a kereken 7100 kilométer hosszú finn optikai kábelhálózatot.

Forrás:
Más útvonalon továb­bí­ta­ná a távközlési adatokat a finn állam; SG.hu; 2014. május 22.
Minister Kiuru on submarine cable decision: Finland to be a safe harbour for data; Ministry of Transport and Communications; 2014. május 20.
Future networks are the backbone of the modern economics; Corenet; 2014. március 31.
New data cable to make Finland’s one of the world’s most attractive ICT regions; Valtioneuvosto (Finn Kormány); 2013. december 11.