Skip to main content
gazdaságközigazgatási informatikatársadalom

Felokosítják Hamburgot

Szerző: 2014. május 29.No Comments

„Okosítják az utcai világítást, intelligens rendszereket terveznek a kikötőbe és a belvárosról sem feledkeznek el. Indul a Smart City program Hamburgban.

Egyre több európai nagyváros ismeri fel a „Minden a hálón” (Internet of Everything – IoE) koncepcióban és a kapcsolódó technológiákban rejlő lehetőségeket, amelyek segítségével növelhető a mobilitás, a biztonság, a fenntarthatóság, a gazdasági hatékonyság és a közszolgáltatások színvonala, azaz végső soron a lakosok életminősége.

Hamburg gazdaságában központi szerepet játszik a logisztikai ágazat, itt található Európa harmadik legnagyobb teherhajózási és második legnagyobb konténer kikötője. Központi fekvése miatt ugyanakkor nincs lehetőség a kikötő területének érdemi növelésére. Az egyre növekvő forgalmat és a kikötői negyedben épülő új belváros működését az infrastruktúra fejlesztésével, okos megoldásokkal lehet hatékonyan kiszolgálni.

A Hamburg és a Cisco között a napokban aláírt megállapodás értelmében hamarosan kísérleti projektek indulnak, többek között az okos forgalomirányítás, a közvilágítás és a lakossági szolgáltatások területén. A Smart City program keretében okos utcai világítás telepítése, forgalom-optimalizálás és forgalomirányító rendszer bevezetése szerepel a tervek között. Emellett a projekt részét képezi a virtuális lakossági szolgáltatások bevezetése, amelyek segítségével a város polgárai a hivatali ügyintézéssel egyenértékű, nagy felbontású videóval felszerelt virtuális ügyintézői pontokon intézhetik adminisztratív ügyeiket.

A kikötőtől a belvárosig
A hamburgi kikötőben egy smartPORT – okos kikötő – megoldás kialakítása a cél, amely a jelenlegi infrastruktúra hatékonyságát növelheti. A kikötői forgalom és a parkolási helyzet javításának érdekében intelligens parkolási rendszert építenek ki a teherautók és a rakodógépek számára, amelyet a személyautó- és tehergépkocsi-forgalom optimalizálására szolgáló integrált forgalomirányítási rendszer egészít ki. A kikötői hatóság a károsanyag-kibocsátás szenzoros mérését és elemzését is tervezi, hogy megbízhatóbb előrejelzéseket kaphasson a zajterhelésről, a hőmérsékletről, a páratartalomról és a légszennyezésről.

A HafenCity jelenleg Európa legnagyobb belváros-fejlesztési programja. A városvezetés olyan kísérleti projekteket kíván elindítani, mint az integrált e-mobilitás rendszer, amely alternatív személyszállítási módokkal – elektromos autók, kerékpárok, elektromos kerékpárok közösségi használatával – segítheti a forgalom csökkentését és optimalizálását. Emellett okos-épületekhez kapcsolódó megoldások kipróbálását is tervezi a városvezetés.

A napokban aláírt megállapodás előzménye a tavaly decemberben Hamburgban megrendezett Smart City Summit esemény volt. A fejlesztéseket előkészítő konferencián államigazgatási szakemberek mellett kutatók, oktatási intézmények és nemzetközi vállalatok képviselői vettek részt a koncepció előkészítésében.”

Forrás:
Felokosítják Hamburgot; HVG.hu; 2014. május 26.