Skip to main content
Internettávközlés

Saját szélessávú internethálózatot hozott létre egy német falu

Szerző: 2014. június 4.No Comments

„Az észak-németországi Löwenstedt lakói megelégelték, hogy az internetszolgáltatók évek óta nem hajlandók kiépíteni náluk a vonalakat – arra hivatkoztak, hogy a falu túl kicsi és túl messze van ahhoz, hogy megérje megcsinálni. A lakosok így létrehoztak egy saját internetszolgáltatót, amihez ők maguk fektették le a hálózathoz szükséges üvegszálas kábeleket.

Ezzel Löwenstedt lett a világ első települése, ahol polgári kezdeményezésre hoztak létre saját internetszolgáltatót. [Ez a mondat kifejezetten hamis, több szempontból is! Először is rengeteg hasonló kezdeményezés van a világban. Másodszor pedig nem saját internetszolgáltatót hoztak létre, hanem az infrastruktúrát építették ki, a szolgáltatást más végzi. Szerk.] A tervek szerint a hálózatot hamarosan kiterjesztik további 59 faluba, hogy 22 ezer emberhez juttathassák el a hálózatot.

A hálózat kiépítését azért nem vállalta egy szolgáltató se, mert az észak-frízföldi régió domborzata nagyon drágává tette a beruházást. A kisebb falvak itt csak néhány száz házból állnak, és vannak, akik kilométerekre laknak a legközelebbi szomszédjuktól. A szolgáltatók a sűrűn lakott területeket szeretik, mert ott a nagyobb beruházások megtérülnek, alacsony népsűrűségű településeken viszont nem.

„Nincs abban semmi meglepő, hogy az emberek magukról gondoskodnak. […] Ez az egész arról szól, hogy megőrizzük a kultúrát és az életmódunkat. Ezek a falvak nem léteznének túl sokáig internetkapcsolat nélkül.”
– mondta Sabine Birkigt, a frissen megalakult internetszolgáltató, a Bürger Breitband Netz vezetője. [A BürgerBreitbandNetz GmbH & Co. KG nem internetszolgáltató, hanem az infrastruktúra építtetője és tulajdonosa! Szerk.]

De hogy szerzett egy kis falu saját internetet?

  • A céget öt helyi lakos irányítja, akik az egészet szervezték.
  • A csatlakozni vágyóknak ezer eurót kellett befizetniük; 900-at azért, hogy meglegyen a beruházáshoz szükséges hitel induló tőkéje, 100-at pedig azért, hogy részvényesek legyenek a saját cégükben.
  • A hitelfelvételhez találtak egy bankot, aki hajlandó volt hitelezni nekik. Birkigt elmondta, hogy harminc év alatt kell visszafizetniük a kölcsönt.
  • A szolgáltatást egy helyi internetcég, a TNG biztosítja, aki fizet azért a cégnek – és ezáltal a lakosoknak -, hogy használhassák a hálózatot.
  • A csatlakozáshoz a lakosok 68 százalékának beleegyezésére volt szükség. Senkit nem kényszerítettek bele az üzletbe, de a löwenstedtiek 94 százaléka beszállt az internetbe.”

Forrás:
Az internetszolgáltató-Götterdämmerung; Index.hu; 2014. június 3.
German villagers build own broadband network; The Local (németországi kiadás); 2014. június 1.
German villagers build own broadband network; Hacker News; 2014.június 3. (vita)
BürgerBreitbandNetz; (az építtető közösség)
Bürger für Breitband; Deutsche Vernetzungsstelle Ländliche Räume (DVS) in der Bundesanstalt für Landwirtschaft und Ernährung (BLE) (német kormányzati szervezet webhelye)
Municipal broadband; Wikipédia