Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Vezetői információs rendszert kap a közigazgatás

Szerző: 2014. június 6.No Comments

„Az elmúlt időszakban több delegáció is ellátogatott hozzánk, hogy megismerhessék a magyar közigazgatás reformfolyamatát. A külföldi szakértők olyan hazai újítások iránt érdeklődnek, mint az ügyfélszolgálat fejlesztése vagy az egyszerűsített dokumentálás – mondta el a TV Orientnek Zöld-Nagy Viktória, helyettes államtitkár. Hozzátette, a reform újabb állomása egy, az adatrögzítést automatizáló és áttekintő vezetői információ rendszer lehet.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (azaz az OECD) delegációja előtt például már nem voltak idegenek a hazánkban zajló közigazgatási reformok, mivel tavaly már vizsgálták a kormányablakokat, és a Magyary programmal is megismerkedtek amellett, hogy megkaptak minden előzetes dokumentációt, kitöltött kérdőívet is érkezésük előtt. Idén a szervezet szakértői mellett egy spanyol, egy finn és egy olasz szakembert fogadtunk egy egyhetes sűrű, szakmai programmal, melynek során vidéki és fővárosi kormányhivatalokat, szakszervezeti- és érdekképviseleteket látogattak, valamint kormányzati szereplőkkel is volt módjuk egyeztetni a területi államigazgatás szervezeti átalakításáról – mondta Zöld-Nagy Viktória, a területi közigazgatás fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár.

Hozzátette, maga a közigazgatási tárca is komoly átfogó felügyeleti rendszert működtet 2011 óta, melynek célja, hogy évente öt kormányhivatalt ellenőrizzenek, és így egy kormányzati ciklus alatt mind a 20 intézménybe eljussanak. Ezekbe a munkálatokba bevonják szinte az összes minisztériumot, így több száz főt megmozgató, hosszasan előkészített nagy projektről van szó, melyben a szakmai szempontok mellett az összes funkcionális, a kormányhivatalokat működtető feladatot is ellenőriznek. Eddig jogszabállyal kiküszöbölendő hiányosságra nem derült fény, de Zöld-Nagy elmondta, hogy nem is ez a fő céljuk, hanem hogy javaslatokat tegyenek, és segítsék a hivatalokat, hogy eleget tudjanak tenni a jelentős mértékű jogszabályváltozás kritériumainak. Hiányosságok esetén a fő feladata egy kormányhivatalnak egy intézkedési terv összeállítása, melynek végrehajtását utólagos ellenőrzésekkel felügyelik.

A helyettes államtitkár kifejtette, komoly terv jelenleg egy vezetői információs rendszer kidolgozása, melynek segítségével számos dokumentációhoz egyrészt könnyebb hozzáférést biztosítanának, másrészt az eddig manuálisan bevitt adatok nagy részét automatizálni lehetne.

A Visegrádi Országok Együttműködése nevű program keretein belül – ahol a négy ország megosztottan mutat be különböző területeket az oda érkező szakembereknek – küldött hazánkba Ukrajna egy delegációt, hogy megismerkedjenek a közigazgatási és igazságügyi reformunkkal.Bár minden ország berendezkedése más szervezeti szempontból, mégis számos tapasztalatot szerezhettek az ukránok nálunk, például a kormányablakok kialakításáról – melyben ők maguk is gondolkodnak -, a sorban állás, ügyfélkiszolgálás javításáról, a dokumentációk egyszerűsítéséről, informatikai fejlesztésekről, és az ezekre rendelkezésre álló forrásokról.

Ettől a ciklustól kezdődően összeférhetetlenné vált a kormánymegbízotti tisztség az országgyűlési képviselőséggel, így a mandátumot szerzett megbízottak helyére átmenetileg főigazgatók kerültek, a mandátummal nem rendelkező, megszűnt megbízású szakemberek pedig az új kormány megalakulásáig tudják gyakorolni hatáskörüket.

A beszélgetés végén szó esett még a kormányablakokról, melyeknél immáron pénzügyi fogyasztóvédelmi panaszokkal is lehet élni. A hivatal itt közvetítő funkciót lát el, melynek segítségével duplára nőtt a helyek száma, ahol be lehet nyújtani az ilyen jellegű panaszokat, de külön képzésben is részesültek az itt dolgozók, így tájékoztatást is tudnak adni. A fizikai akadálymentesítés már adott, a szellemi betegségekkel küzdők számára azonban még az elején tart a segítségnyújtás kialakítása. Egyelőre pár kormányablakban működik, főként távkapcsolati jelleggel ilyen funkció, de az a cél, hogy előbb-utóbb minden ablakban bevezessenek erre kialakított eszközöket.

Közben az ügyintézők számára már felállt egy, a lelkisegély-szolgálatokhoz hasonlóan működő rendszer, melyhez a hivatal megfelelő végzettséggel rendelkező kollégái közül vettek részt képzésben, körülbelül kétszázan. Ők főleg a konfliktusok kezelését próbálják segíteni, valamint kollégáik kiégését próbálják megelőzni – hangzott el az adásban.”

Forrás:
Vezetői információs rendszert kap a közigazgatás; OrientPress; 2014. június 6.