Skip to main content
informatika

Írd fel a naptárba: 2014. október 11–17. – Európai programozó hét. Keltsd életre az ötleteid: #kódolj!

Szerző: 2014. június 10.No Comments

„Október 11–17-én lesz a második európai programozó hét.

Tömegrendezvényeken és osztálytermekben több millió gyermek, szülő, tanár, vállalkozó és politikaformáló fog találkozni, hogy elsajátítson valamennyit a programozásból és a hozzá szükséges készségekből.

A rendezvénysorozat központi elképzelése, hogy a programozás láthatóbbá váljék, kevésbé tűnjék misztikus képességnek, az erre motiváltak pedig közösen tanuljanak.

A legközelebbi esemény megtalálható a http://codeweek.eu oldalon.

A rendezvény egy alulról jövő kezdeményezés, amely Neelie Kroes uniós biztos fiatal tanácsadói csoportjától származik. Többek között olyan, kódolással és oktatással kapcsolatos mozgalmak támogatását élvezi, mint például a CoderDojo, a RailsGirls, illetve azok a legnagyobb technológiai és IT-cégek, amelyek gyermekek millióival kívánják megismertetni a kódolást azáltal, hogy kurzusokat szerveznek számukra, megismertetik velük a kódolás alapjait, tanulási modulokat fejlesztenek ki, valamint segítséget nyújtanak az oktatók képzéséhez. Az európai programozó hetet több társaság, köztük a Rovio (Angry Birds), a Microsoft, a Google, a Telefonica, a Liberty Global és a Facebook is támogatja, többen közülük a digitális munkahelyekkel foglalkozó nagykoalíció támogatása érdekében vállalt kötelezettségük részeként.

Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke a következőképp nyilatkozott: „Életünk digitális, így a fiatalabb nemzedékeknek különösen szükségük van a programozáshoz hasonló készségekre. Ez már a közeli jövőben is lényeges lesz egy-egy jobb munkahely megszerzéséhez vagy egy vállalkozás elindításához.”

A szlovén Alja Isakovic, az európai programozó hét egyik szervezője szerint: „A technológia mindennapi életünk alakítója, ezért nem hagyhatjuk, hogy egy kisebbség döntse el, mire és hogyan használjuk. Sokkal többre vagyunk képesek, mint csupán lájkolni és megosztani. Programozással megvalósíthatjuk ötleteinket, olyan dolgokat alkothatunk, amelyek másoknak is örömet szereznek.”

Hogyan vehetünk részt az európai programozó héten?

  • Gyerekek/tizenévesek/felnőttek részt vehetnek kódolással foglalkozó rendezvényeken.
  • Programozók szervezhetnek workshopokat a helyi iskolában, bütykölőműhelyben (hacktérben, hackerspace-ben) vagy közösségi központban.
  • Programozó tanárok tarthatnak kódolásórákat, megoszthatják óraterveiket, szervezhetnek összejöveteleket kollégáiknak.
  • Nem programozó tanárok szervezhetnek képzéseket vagy meghívhatnak kódolásban jártas szülőket vagy diákokat, hogy egymást kódolni tanítsák.
  • Szülők bátoríthatják gyermekeiket, hogy vegyenek részt valamelyik kódolásfoglalkozáson.
  • Vállalkozások és civil szervezetek vendégül láthatnak kódolási alkalmakat, kölcsönadhatják munkatársaikat segítőnek, szervezhetnek vidám és kihívó feladatokat diákoknak vagy támogathatnak rendezvényeket.
  • Mindenki, aki részt vesz egy programozási rendezvényen, mesélhet nekünk élményeiről és inspirálhat másokat!

Miért fontos a programozás?
Az ember és a számítógép között minden egyes interakció valamilyen program (kód) alapján történik, legyen bár szó egy webes alkalmazásról, vezetés közben a GPS navigátor utasításainak követéséről vagy a társas kapcsolatok forradalmasításáról. A programozás mindenütt jelen van, és napjaink rendkívül összekapcsolt világának megértéséhez alapvető.

Alapvető programozási ismeretekre számos munkakörben már a közeljövőben is nagy szükség lesz. Manapság a munkahelyek több mint 90%-án szükség van valamilyen számítógépes ismeretre. Ráadásul a számítógépes szakemberek az európai gazdaság összes ágazatában a modern munkaerő egyik legfontosabb pillérét jelentik: évente 3%-kal nő irántuk az igény, amivel a szakirányú diplomások számának növekedése nem tud lépést tartani. Ennek következtében számos IT-álláshelyet a magas európai munkanélküliség ellenére sem lehet betölteni. Ha a kérdést nem kezeljük megfelelően európai és nemzeti szinten, akkor 2020-ra akár 900 000 számítástechnikai szakember is hiányozhat a munkaerőpiacról.

Az informatikai pályák vonzóbbá tétele az egyik célkitűzése az európai „nagykoalíció digitális munkahelyekért” kezdeményezésnek. Ez egy számos érdekeltet egybefogó partnerség, amelynek célja a vállalkozások, az oktatással foglalkozók, az állami és magánszereplők közötti együttműködés elősegítése annak érdekében, hogy – többek között az oktatás modernizálásával – javuljon az a helyzet, hogy a digitális készségek nem illeszkednek az európai munkaerő-piaci elvárásokhoz.

Hasznos linkek
Európai programozó hét
Twitter: @codeWeekEU Hashtag: #codeEU

Facebook: codeEU…”

Forrás:
Írd fel a naptárba: 2014. október 11–17. – Európai programozó hét. Keltsd életre az ötleteid: #kódolj!; Európai Bizottság; IP/14/652, 2014. június 10.