Skip to main content
közigazgatási informatika

A Ustream adja a neten a parlamenti üléseket

Szerző: 2014. június 11.No Comments

„A tavaszi ülésszaktól a Ustream platformján keresztül teszi bárki számára elérhetővé üléseit a magyar országgyűlés.

A cég ma jelentette be, hogy májustól a www.parlament.hu oldalon a Media Networks és a Ustream együttműködésében kialakított rendszeren keresztül látható élőben a Parlament minden ülése, majd a közvetítések utólag kereshetővé válnak.

„Előremutató, hogy az Országgyűlés a jelenleg elérhető legmodernebb internetes technológiát választotta a közvetítései lebonyolításához. A terület nem idegen számunkra; a Ustream szerzett már hasonló tapasztalatokat, sok megbízást kaptunk például a Fehér Háztól és a japán kormánytól. A Magyar Országgyűlés a világon az elsők között teszi elérhetővé üléseit élőben az interneten, és külön öröm számunkra, hogy mindez hazánkban valósul meg, ahonnan szolgáltatásunkat fejlesztjük és működtetjük” – nyilatkozta Fehér Gyula, a Ustream társalapítója és technológiai igazgatója.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy cégünk szállíthatta a közvetítéshez szükséges adaptív kódoló megoldást. A kódoló a piacvezető Elemental Inc. terméke, mely a Ustream streaming szolgáltatásán keresztül a műszakilag elérhető legjobb képminőséget nyújtja az Országgyűlés valamennyi internetes nézője számára függetlenül attól, hogy a megjelenítés mobil eszközön vagy számítógépen történik-e. A szolgáltatást a Media Networks teljes átviteli láncot felölelő első szintű terméktámogatása egészíti ki. A világ első élő, internetes, 4K felbontású közvetéséhez, mely a múlt hónapban zajlott a bécsi operaházból, ugyancsak az Elemental biztosította a kódoló eszközt” – nyilatkozta Laboncz László, a Media Networks Kft. ügyvezetője.”

Forrás:
A Ustream adja a neten a parlamenti üléseket; IT café; 2014. június 11.