Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

A svájci e-kormányzat továbbfejlesztése 2016-tól

Szerző: 2014. június 15.No Comments

„Svájcban a szövetségi állam és a kantonok között egy „E-kormányzati együttműködés” nevű keretegyezmény vezérli a fejlesztéseket. Ez 2015-ben hatályát fogja veszteni. Az új egyezménnyel kapcsolatos tennivalókat tárgyalta meg a svájci e-kormányzatot irányító bizottság (Steuerungsausschuss E-Government Schweiz). Ebben az évben a stratégiai célokat és jövőbeni szervezettel és az e-kormányzati fejlesztésekkel kapcsolatosan opciókat kell kidolgozni. Ezek fogják 2015-ben az új megállapodáshoz vezető politikai folyamat alapját képezni. Az irányító testület bizottság a 2013-as Cselekvési Terv végrehajtásáról szóló jelentést is.

A 2007-es e-kormányzati stratégia megvalósítása során az államszervezet különböző szintjei közötti együttműködést egy közjogi keretegyezmény határozza meg, mely 2015 végén veszti hatályát. 2013. novemberében kezdte el az irányító bizottság a 2016-ban életbe lépő új e-kormányzati együttműködéshez szükséges jogi és intézményi alapok kidolgozását, az államszervezet különböző szintjeinek bevonásával. A mostani alkalommal a projekt céljait, szervezetét és tervezését fogadták el, és döntöttek a következő lépésekről is.

Leltár és stratégiai továbbfejlesztés
2007 óta a szövetségi kormányzat, a kantonok és önkormányzatok decentralizáltan, de összehangolt módon tevékenykednek az e-kormányzati fejlesztések megvalósításán. Különböző közigazgatási szervezetek, szakmai egyesületek és szervezetek dolgoznak a kiemelt e-kormányzati projektumokon. Az év eleje óta egy felmérés keretében értékelik az elért eredményeket és a megvalósító szervezeteket. Az irányító bizottság most kezdett foglalkozni a svájci e-kormányzat program stratégiai továbbfejlesztésével, a felmérés és az első szakértői értekezlet eredményei alapján. Ennek keretében tárgyalják az e-kormányzati szervezet jövőjével kapcsolatos különböző lehetőségeket is. Ezeket az év közepén a kantonok, önkormányzatok, különböző érintett felek fogják megjegyzéseikkel ellátni egy speciális konzultációs folyamat keretében. 2015 elején fog elkezdődni az e-kormányzati együttműködéshez szükséges új jogi keretrendszer megteremtéséhez szükséges politikai folyamat.

Új lendület a kiemelt e-kormányzati fejlesztéseknek
Az irányító bizottság áttekintette a különböző kiemelt projekteket. A „B2.08 – E-számla” projekttel kapcsolatban felidézte a „14.3113 – Az e-számla helyzete a szövetségi közigazgatásban” című parlamenti interpellációt. Ez kérdéseket vet fel az e-számlázással kapcsolatos gyakorlattal kapcsolatban, lehetséges intézkedéseket javasol az e-számlázás nagyobb elterjesztéséért, például kötelező használatát a szövetségi kormányzat szállítói számára. 2008-ban a „B1.04 – egységes személyazonosító” tervezet azért indult, hogy a társadalombiztosítási azonosító legyen az általánosan használt személyazonosító. De az csak úgy valósítható meg, ha szövetségi (kantonális) törvény szabályozza ennek használatát a társadalombiztosítási rendszeren kívül. A bizottság ezért támogatja a közigazgatás pénzügyi vezetőinek ajánlását, hogy meg kell teremteni az egységes személyazonosítás széleskörű elterjesztéséhez szükséges jogi alapot, az adatvédelem biztosításával.

A sikeres 2013-as E-kormányzati Cselekvési Terv
Az irányító bizottság jóváhagyta a 2013-as E-kormányzati Cselekvési Tervről szóló végső jelentést. A vezető kormányzati szervezetek sikeresen gyorsították fel a projektek és a tervezett intézkedések megvalósítását. Áttekintették a 2015-ös Cselekvési Terv helyzetét is, a tervezési folyamat időzítését. A kantonok igényeit korábban kell tekintetbe venni. A 2015-ös Cselekvési Terv végső terminusait a svájci e-kormányzat (E‑Government Schweiz) webhelyén fogják nyilvánosságra hozni.”

Forrás:
Weiterentwicklung von E-Government Schweiz ab 2016; www.news.admin.ch; 2014. április 16.
Catalogue of prioritized projects
Aktionsplan
E-Government Schweiz ab 2016
E-Government Schweiz