Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Folytatódik a kormányablakok rendszerének kiépítése

Szerző: 2014. június 16.No Comments

„A tervezett több mint 300 kormányablakból jelenleg mindössze 78 működik, azonban a teljes rendszer kiépítésére vonatkozón is a nagyobb fejlesztések és közbeszerzések elindultak: az átalakítások eredményeként háromezer munkaállomáson intézhetjük ügyeinket. Ezzel párhuzamosan folyamatos az informatikai eszközbeszerzés: uniós projekt keretében a kormányhivatalok részére tavaly jelentős eszközállomány, köztük számos tablet került beszerzésre, idén pedig több ezer nyomtatót vennének – mondta el a Rádió Orientnek Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár.

A területi államigazgatás szervezeti átalakítása megtörtént, felálltak a fővárosi, megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok, folyamatos a működés stabilizálása, a konszolidáció. A Rádió Orient műsorában Zöld-Nagy Viktória elmondta, a kormányablakok egységes fizikai struktúrája, arculata már kialakult. A több mint 300 kormányablak kialakítása, átadása azonban fokozatosan, ütemezetten halad, a nagyobb beszerzések már elindultak. „A közel 400 tervezett integrált ügyfélszolgálatból 78 üzemel jelenleg, az irányok megvannak, haladunk tovább.”

Az új ügyintézési kultúra kialakítása során fontos, hogy az a személyes ügyfélszolgálat – kormányablak – mellett a telefonos és az elektronikus ügyfélkiszolgálás során is érvényesüljön. Az informatikai fejlesztések mellett folyamatos az informatikai eszközbeszerzés: 2013-ban 18 ezer informatikai eszközt, köztük tableteket vásároltak, és idén több ezer nyomtatót kívánnak beszerezni. A területi közigazgatásért felelős helyettes államtitkár kiemelte, ezek az eszközök a korszerű ügyintézés biztosítása mellett a fogyatékkal élőket is segíteni fogják.

„Továbbra is kormányzat célkitűzés a járási hivatalok és a kormányhivatalok erősítése” – Zöld-Nagy elmondta, a 3 éve működő rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a funkcionális feladatok „összpontosításából”, integrálásából fakadó előnyük már érezhetők, de a funkcionális integráción van még mit erősíteni. A helyettes államtitkár kiemelte, a kormányablakokban intézhető ügyek száma is folyamatosan emelkedik: a jelenleg zajló belső tesztet követően 2500 ügykör leírása jelenik meg a Tudástárban, amely hosszú távon nem csak a kormányablak ügyintézők munkájának bázisát fogja jelenteni, hanem ez lesz a forrása az állampolgárok és vállalkozások részére kialakított információs felületeknek is. „Folyamatos az ügykörök telepítése, jelenleg az ügykörök bővítésének negyedéves ütemezése tűnik reálisnak.”

Az ügyintézést tájékoztató táblák teszik gördülékennyé, hiszen jelenleg a 2011. január 1-ján megnyílt „régi típusú” kormányablak is üzemel, okmányirodai funkciók nélkül, 156 ügykör ellátásával. Így külön felhívjuk az ügyfelek figyelmét hogy az adott kormányablak okmányirodai funkciókkal is rendelkezik-e. A várakozási idő minimalizálása érdekében korszerű ügyfélhívó rendszer kiépítése a cél, de az ügyintézők tájékoztatnak a közelben lévő további kormányablakokról is – emelte ki a vendég. Zöld-Nagy hozzátette: „Összesen háromezer munkaállomás lesz az átalakítás végén.”

A kormányablakok, okmányirodák és a kormányhivatalok helyi szinten dönthetnek arról, hogy alkalmaznak-e szakmai gyakorlatos hallgatókat. A back office-ban, a szkennelésben és az ügyfelek eligazításában tudnak segíteni a diákok.”

Forrás:
Háromezer helyszínen intézhetjük hivatalos ügyeinket; OrientPress; 2014. június 15.