Skip to main content
közigazgatás: külföldön

A közigazgatás megújítása Franciaországban: tervezési gondolat és társadalmi innováció

Szerző: 2014. június 22.október 28th, 2018No Comments

„Májusban a francia kormányzat egy új együttműködési platformot indított, a „Re-Acteur Public”-ot, a közszektor modernizálását elősegítendő. A tervezési gondolat és társadalmi innováció kulcsfontosságú elemei ennek.

Stéphane Vincent, a „La 27e Région” szervezet vezetője volt a kezdeményező és ő is koordinálja a kezdeményezést, amelyet Marylise Lebranchu-val, a közigzagatási modernizációért felelős miniszter, együtműködve fejlesztettek. A kezdeményezés kiegészíti a „Futurs Public” nevű programot, amelyet a francia kormány indított tavaly a közszektori innováció elősegítésére. A „Re-acteur Public” annak a mostanság kibontakozó irányzatnak a része, amelynek keretében az egyes országokban a kormányzat, a közigazgatás, a regionális és helyi önkormányzati szervezetek új utakat próbálnak ki a sokkal állampolgár-centrikusabb politika és közigazgatási tevékenység kialakítására (tervezésére) és megvalósítására.

A Re-acteur Public egyszerre jelent egy szervezetet és egy programot. A program megvalósításáért egy konzorcium felel, melynek tagjai készek kikísérletezni és felgyorsítani a közpolitikai megújulás új módszereit. Tagjai: az állam, a régiók és megyék és a La 27e Région. Néhány régió – Rhône-Alpes, Centre, Bretagne, Pays de la Loire – vezető szerepet vállalt. Azokra a felismerésekre, gyakorlati tapasztalatokra és kapcsolatokra építenek, amelyeket Stéphane Vincent és társai 2008 óta a régiókkal és az állammal együttműködve megszereztek. Az első szakaszban, melyet „Territoires a résidence”-nak neveztek, tizenhat helyszínen folytattak kísérletet az oktatás, egészségügy, mobilitás, demokrácia, közbeszerzés területén. A második szakaszban belső innovációs laboratóriumokat alakítottak ki négy regionális önkormányzattal együttműködve. Ezek a tapasztalatok hozzájárultak a mára már tucatnyi francia régióban megteremtett tervezőlaboratóriumok (design labs) vagy innovációs egységek működéséhez. Fokozatosan szakértelemre és gyakorlatra tettek szert a közszektor megújítására használt tervezési módszerek és társadalmi innovációk használatában. A Re-acteur Public arra törekszik, hogy az elmúlt hat év során kifejlesztett módszereket, eljárásokat, megközelítéseket nagyobb méretekben használva elterjessze.

Franciaországban arra készülnek, hogy a mai 26 régiót 12 régióvá alakítják. Azonban a Re-acteur Public arra összpontosít, hogy az állampolgárok mindennapi életét segítsen megváltoztatni.

A program időtartama négy év és négy főbb része van:

  • Oktatás: Az új közpolitikai intézkedések kidolgozásra új, innovatív módon megvalósított alap- és továbbképzést kell bevezetni a köztisztiviselők számára. Már most is van bizonyos együttműködésük, például a partnerük a híres École Nationale de l’ Administration (ENA). Ezeket szeretnék kiterjeszteni számos más képzési intézmény bevonásával.
  • Közösség: Fontos feladat, hogy szakmai közösségeket hozzanak létre a közszektori szervezetek innovációja területén az innovációs tapasztalatok és módszerek (szolgáltatás megtervezése, néprajzi kutatás, gyors mintakészítés…). Ennek a megvalósítása feltételezi a rendszeres találkozókat és egy párizsi közös műhely létrehozását is.
  • A közigazgatás jövője: A program ki fogja dolgozni a közigazgatás kívánatos forgatókönyveit. Első lépésként az értékelés témájával fognak foglalkozni. Ez azzal jár, hogy új módszereket hoznak létre a közpolitikai intézkedések hatásának értékelésére és mérésére.
  • Kiadványok: Hangsúlyosan kezelik kiadványok, esettanulmányok és prototípusok megjelentetését megteremtve ezzel az ismeretek, tapasztalatok és gyakorlatok megosztásának alapját.Az első kiadványnak az ideiglenes címe: „Pour un design de l’ action publique” („A nyilvános vagy közcselekvés megalkotásáért”). Ez összegzése lesz a francia gyakorlatnak, a La 27e Région és a közszektor szervezetei tapasztalatainak.

A La 27e Région számos nemzetközi közszektori innovációs hálózatban vesz részt, például ezek egyike a European Design Innovation Platform (EDIP). Aktívan szeretnének tanulni mások tapasztalataiból és átadni a saját eredményeiket.”

Forrás:
France is modernizing the public sector with design and social innovation; Åsa Minoz; Forum for Social Innovation Sweden; 2014. június 3.
La 27e Région : flyer in english; La 27e Région
Re-acteur Public; La 27e Région
Re-acteur Public : État et collectivités s’unissent pour mieux innover; Le secrétariat général pour la modernisation de l’action publique (SGMAP); 2014. május 14.
The portal of the government modernisation; SGMAP
Futurs Publics : Harnessing innovation to modernise government; OECD Observatory of Public Sector Innovation; 2014. június 19.