Inkubátor jelentés 2014 – Pénz, tudás és kapcsolati háló induló cégeknek – inkubátor-körkép

„A BDO elsőként mérte fel a startup cégeket segítő inkubátorok piacát

Magyarország egyre pezsgőbb startup világában gomba módra szaporodnak az induló vállalkozások fejlődését támogató inkubátorok és az ezekkel közeli rokonságot mutató tanácsadó cégek. A BDO Magyarország elsőként térképezte fel ezt a területet, felmérésében nem csupán azonosítva az érintett szereplőket, hanem bemutatva azok jellegzetességeit is. Jelenleg 11 olyan üzleti és technológiai inkubátor működik az országban, amely irodai férőhelyet, komplex szolgáltatásportfóliót, befektetést és globális kapcsolatrendszert is nyújt, miközben folyamatosan fogadja a jelentkező startupokat.

Az inkubátorok alapítási hullámának egyik előidézője az állami támogatású, Akkreditált Technológiai Inkubátor (ATI) pályázat megjelenése volt, melynek keretében, 2013 végén négy technológiai inkubátor kapott akkreditált címet. A 18 érvényesen pályázó cég egy része a pályázat sikerétől függetlenül is megkezdte működését. Tevékenységük hiánypótló, mivel a már korábban is létező kockázatitőke-társaságoktól eltérően nem csupán a már növekedésnek indult, professzionális csapattal vagy termékkel rendelkező cégekkel foglalkoznak, hanem megelégszenek a vállalkozásokban rejlő növekedési potenciállal, vállalva egyúttal a projektek sziklaszilárd alapokra helyezését.

ELTÉRŐ FÓKUSZOK
A 11 beazonosított inkubátor többsége specializálódott egy vagy néhány szektorra, iparágra. A fókuszterületek nagy része az informatikai és infokommunikációs, valamint a bio- és gyógyászati technológiai tevékenységeket fedi le. Földrajzi fókuszt vizsgálva szinte valamennyi inkubátor kijelöl valamilyen célpiacot, elsősorban az USA-t, Közép-Európát vagy az EU-t véve célkeresztbe, de több inkubátor ázsiai célpontokat is megadott a felmérés során.

Az inkubátorok leggyakrabban tőkebefektetés formájában adnak forrást. Miközben mindannyian rendelkeznek tőkebefektetői háttérrel, az akkreditált technológiai inkubátorok (ACME, Aquincum Inkubátor, Digital Factory, iCatapult) a startup pályázatokhoz kötődően állami forrásokat is tudnak az általuk támogatott projektekhez rendelni.

A feltárt 11 inkubátor mindegyike jelenleg is fogad jelentkezőket. Éves időtávban egy inkubátor jellemzően 6-10 projekttel tud dolgozni. Az inkubáció időtartamában nagy szórás mutatkozik: egyes cégek 6-12 hónapos időtartamos időszakot vállalnak fel, másutt az 1-2 éves közös fejlődési szakasz a jellemző, de előfordul 60 hónapos inkubációs időtartam is.

Célunk, hogy egy olyan térképet rajzoljunk, amely azonosítja a szereplőket, megmutatva egyúttal jellegzetességeiket, filozófiájukat. Ugyanakkor határozottan nem célunk a szereplők minősítése – azt az olva- sóra bízzuk. Fontos kiemelni, hogy kutatásunkban igyekeztünk minden, piaci alapon működő inkubátort megjeleníteni, de mivel a piac nagy mozgásban van3, felmérésünk közben újabbak is alakulhattak.”

Forrás:
Pénz, tudás és kapcsolati háló induló cégeknek – inkubátor-körkép; BDO; 2014. június 16.
Inkubátor jelentés 2014; BDO; 2014. június 12.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, szakirodalom
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.