Skip to main content
gazdaságtársadalom

A vidékfejlesztés jelene és jövője

Szerző: 2014. június 25.június 27th, 2014No Comments

„A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szervezésében tartottak műhelykonferenciát ma a 3 Gúnár Rendezvényházban. A „Vidékkutatás 2012-2013” című kutatási program, és a legfrissebb vidékfejlesztési kutatások eredményeit mutatták be az előadók. A szervezők reményei szerint a tanácskozás hozzájárult a vidékfejlesztésben érdekelt helyi szereplők 2014-2020 közötti uniós pénzügyi időszakra való felkészüléséhez.

Az európai és a magyar vidéki területek átalakulásában fontos szerepet játszik egyebek mellett a városnövekedés lassulása, a vidéki területek felértékelődése, a mezőgazdaság és az élelemtermelés fontossága, a helyi piaci ellátás, vagy éppen a kisebb gazdaságok támogatása. Ezeket az elemeket azonban csak akkor tudják megfelelően érvényre jutni a következő időszak tervezésében a vidékfejlesztésben érdekeltek, ha naprakész, pontos információkkal, adatokkal rendelkeznek róluk. Ennek érdekében indította el 2012-ben a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Magyar Tudományos Akadémia rendkívül átfogó, százmillió forint nagyságrendű kutatási programját. Vizsgálták sok egyéb mellett a vidéki környezet, a térbeli változások, a vidéki megújulás vagy éppen a vidéki szegénység problémáit. A munkában két éven át több mint félszáz kutató vett részt. A kutatási eredményekről kaptak tájékoztatást a mai konferencia résztvevői. Előadás hangzott el a fenntartható mezőgazdaságról, a helyi gazdaságfejlesztésről, a vidéki térségtípusokról és fejlesztési útjaikról. Terítékre kerültek a tudásátadás és az innováció összefüggéseivel kapcsolatos, valamint a szegénységre és a társadalmi befogadásra vonatkozó kutatási eredmények is. Délután a résztvevők műhelybeszélgetések keretében vitatták meg az előadásokon elhangzottakat. ”

——-

„…Plenáris előadások
Fenntartható mezőgazdaság, helyi gazdaságfejlesztés
Horváth András, MTA ÖBKI Funkcionális Ökológiai Osztály

Vidéki térségtípusok és fejlesztési útjaik
Farkas Jenő Zsolt, MTA KRTK RKI Alföldi Tudományos Osztály, tudományos munkatárs
Finta István, MTA KRTK RKI Dunántúli Tudományos Intézet tudományos munkatárs, MNVH tanácstag

Tudásátadás és innováció
Szörényiné dr. Kukorelli Irén, az MTA doktora, MTA KRTK RKI Nyugat-magyarországi Tudományos Osztály, tudományos tanácsadó, egyetemi tanár

Szegénység és társadalmi befogadás
Váradi Mónika, MTA KRTK RKI, Közép- és Észak- magyarországi Tudományos Intézet, tudományos főmunkatárs

1. műhelybeszélgetés: Fenntartható mezőgazdaság, helyi gazdaságfejlesztés
Levezető elnök: Horváth András, MTA ÖBKI Funkcionális Ökológiai Osztály
Meghívott: Kujáni Katalin, Földművelésügyi Minisztérium
Titkár: Romvári Róbert, NAKVI Monitoring és Tervezési Osztály, tervezési referens

2. műhelybeszélgetés: Vidéki térségtípusok és fejlesztési útjaik
Levezető elnök: Finta István, MTA KRTK RKI Dunántúli Tudományos Intézet tudományos munkatárs, MNVH tanácstag
Meghívottak: Pénzes János, Debreceni Egyetem, Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék egyetemi adjunktus
Megyesi Boldizsár, MTA TK SZI, Társadalmi integráció és társadalompolitika Osztály, tudományos segédmunkatárs
Titkár: Hogyor Veronika, NAKVI Monitoring és Tervezési Osztály, tervezési referens

3. műhelybeszélgetés: Tudásátadás és innováció
Levezető elnök: Szörényiné dr. Kukorelli Irén, az MTA doktora, MTA KRTK RKI Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet, tudományos tanácsadó, egyetemi tanár
Meghívottak: Kovács Teréz, PTE BTK Társadalom- és Médiatudományi Intézet, Szociológia Tanszék, professzor
Czibere Ibolya, Debreceni egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Szociológia és Szociálpolitika Tanszék egyetemi adjunktus
Titkár: Kiss Szabolcs, NAKVI Monitoring és Tervezési Osztály, tervezési referens

4. műhelybeszélgetés: Szegénység és társadalmi befogadás
Levezető elnök: Velkey Gábor, MTA KRTK RKI Alföldi Tudományos Osztály, tudományos munkatárs
Meghívottak: Józsa Klára, Szegedi tudományegyetem, TTIK Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék, tudományos segédmunkatárs
Németh Nándor, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, vezető szakértő
Titkár: Francsics Lili, NAKVI Monitoring és Tervezési Osztály, tervezési referens

A szakmai nap moderátorai:
Csatári Bálint, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, elnökségi tag
Eperjesi Tamás, Nemzeti Agrárszaktanácsadási és Vidékfejlesztési Intézet, vidékfejlesztési igazgató…”

Forrás:
A vidékfejlesztés jelene és jövője; Kecskeméti Tekevízió; 2014. június 25.
A vidékfejlesztés jelene és jövője műhelykonferencia; Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) (pdf)