Köznevelésért felelős államtitkár: a következő négy évben az igazgatási feladatok lesznek előtérben

„A köznevelésért felelős új államtitkár szerint a következő négy évben az igazgatási feladatok lesznek előtérben, a tartalmi keretek iránya jó – erről Czunyiné Bertalan Judit a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjújában beszélt.
Az államtitkár felidézte: az új szervezetrendszer az előző ciklus közepén indult csak el, az állami fenntartói irányítást pedig viszonylag rövid idő alatt kellett megvalósítani. Úgy vélte, a szervezet biztonságos működtetése az egyik, de természetesen nem kizárólagos célja a most következő kormányzati ciklusnak.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról úgy fogalmazott: “nyilvánvaló, hogy nem működik minden olajozottan és kristálytisztán az első pillanattól kezdve. Egyelőre azt látom biztosan, hogy rövid időn belül meg kell határozni, milyen finomhangolást, csiszolásokat kell megtenni”.”

Forrás:
Köznevelésért felelős államtitkár: a következő négy évben az igazgatási feladatok lesznek előtérben; Emberi Erőforrások Minisztériuma; 2014. június 21.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar, művelődés
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.