Skip to main content
közigazgatás: magyar

Még várni kell a soroksári kormányablakra

Szerző: 2014. június 27.No Comments

„A szűkös elhelyezés nehezíti a 23. kerületi okmányiroda működését, és megnehezíti az ügyintézést a hivatalon belüli postaszolgálat hiánya is. A Rádió Orient műsorában Hardy F. Gábor hivatalvezető elmondta, többek között az egységes arculat kialakításának körülményessége miatt 2015-ig még biztosan kell várni a soroksári kormányablakra, ami felgyorsítja majd az ügyintézés folyamatát.

A főváros legdélibb kerülete önálló kis városként működik: a történelmileg sváb lakosságú Soroksár kertvárosi területe jelentősen eltér Pesterzsébettől. A Rádió Orient műsorában Hardy F. Gábor hozzátette, a 23. kerületben német nemzetiségi önkormányzat is működik. A terület okmányirodájának ügyfélforgalmát a földrajzi elhelyezkedés markánsan meghatározza, a külső kerület nagy átmenő forgalommal bír – ebből ered az ügyfelek között található nem helyi lakosok magas aránya. A kerületi hivatalvezető kiemelte, havonta 6-9 ezer ügyfelet fogad az okmányiroda.

Az eredeti elképzelések szerint Soroksáron 2013-ban nyílt volna meg a kormányablak, azonban ez a dátum 2015-re tolódott. A kerületi hivatal az ügyfelek helyzetének könnyítésére fokozatosan bővítette az ügyfélfogadási időt: megszűnt az ebédidő, hétfőn és szerdán este 7-ig tolták ki a nyitva tartást, továbbá két délután is bejelentett ügyfeleket fogadnak. Hardy hozzátette, egész nap van sorszámosztás, és mindig közlik az állampolgárokkal a várakozási időt. „A polgárok pénzéből élünk, így minden munkatársam tisztában van a velünk szemben támasztott elvárásokkal.”…”

Forrás:
Még várni kell a soroksári kormányablakra; OrientPress; 2014. június 27.