Skip to main content
közigazgatás: magyar

Szemléletváltás lesz a városok irányításában

Szerző: 2014. július 1.No Comments

„Lázár János szerint szemléletváltás lesz a városok irányításában a jövőben; a régi adottságok, régi axiómák nem működnek úgy, mint korábban, új megoldásokra van szükség.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Makón, a helyi képviselő-testülettel folytatott konzultáción azt mondta: a következő négy évben az önkormányzatok feladata a korábbiaktól eltérően nem a települések üzemeltetése lesz, hanem munkahelyek megteremtése és a gazdasági növekedéshez való hozzájárulás.

Ez azt jelenti, hogy a helyi közösségeknek is rendelkeznie kell helyi gazdaság-fejlesztési elképzelésekkel. Ehhez szeretne a kormány forrásokat hozzárendelni. A pályázati lehetőségek a tervek szerint augusztus végén nyílnak meg – tette hozzá.

A politikus beszélt a következő uniós ciklus forrásainak felosztásáról is. Üdvözlendőnek nevezte, hogy azoknak az önkormányzatoknak, melyek közfeladat ellátásra igénylik a forrást, például óvodafejlesztésre, alanyi jogon jár majd a támogatás. Ennek kapcsán megjegyezte: kiemelt feladatának tartja a pályázati rendszerből a pályázatírók és a projektmenedzserek kivonását, akik az előző uniós ciklusban a 8400 milliárdból 1200 milliárdot vittek el…”

Forrás:
Szemléletváltás lesz a városok irányításában; Miniszterelnökség; 2014. július 1.