Skip to main content
közigazgatás: magyarszakirodalom

2013. évi Integritás felmérés eredményei: Korrupciós kockázatok és integritáskontrollok a helyi önkormányzatoknál

Szerző: 2014. július 4.No Comments

„A helyi önkormányzatok körében mért korrupciós kockázatokról, valamint az azok kezelésére hivatott kontrollok kiépültségének szintjéről jelentettek meg cikket az elemzéseket végző ÁSZ munkatársak (Vasváriné Molnár Judit és Szabó Gyula Zoltán) a Jegyző és közigazgatás című folyóiratban.

Az Állami Számvevőszék idén első alkalommal végzett intézménycsoportokra vonatkozó elemzéseket az egész magyar közszférára kiterjedő Integritás felmérés alapján. A felmérésekben évről évre a helyi önkormányzatok vesznek részt legnagyobb számban.

A szerzők rávilágítottak a helyi önkormányzatok magas eredendő kockázataira és a korrupciós kockázatokat növelő tényezők között az európai uniós támogatásokkal, valamint a közbeszerzésekkel összefüggő kockázatokra és kontrollokra.

A korrupciós kockázatokat csökkentő kontrollok tekintetében kiemelték, hogy bár azok az önkormányzatok többségénél a szervezet kockázatainak megfelelően kerültek kialakításra, az intézménycsoport egészében a kontrollok erősítésére van szükség a magas kockázatok miatt.

A cikk elérhető a http://www.asz.hu/publikaciok/2014/2013-evi-integritas-felmeres-eredmenyei-korrupcios-kockazatok-es-integritaskontrollok-a-helyi-onkormnyzatoknal/helyi-onk-intcsop-integritas-vegleges.pdf címen.

A cikk alapjául szolgáló, a 2013. évi felmérés eredményeiről készült intézménycsoportos integritás elemzés pedig elérhető az Állami Számvevőszék Integritás Portálján (http://integritas.asz.hu/arop_1_2_4).”

Forrás:
Cikk az integritásról a Jegyző és közigazgatás 2014/2. számában; Állami Számvevőszék; 2014. július 3.