Skip to main content
közigazgatási informatika

Megújult a Konzuli Szolgálat informatikai rendszere

Szerző: 2014. július 8.No Comments

„A projekt egyszerűsíti a közigazgatási folyamatokat, ezáltal az eljárásokat, ezzel is hozzájárulva a közigazgatás belső folyamatainak megújításához – olvasható a közleményben.

Megújult a Konzuli Szolgálat tevékenységi körébe tartozó ügyek elektronikus kezelését szolgáló informatikai rendszer – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Konzuli Szolgálaton keresztül intézi a konzuli tevékenységekkel kapcsolatos feladatait. Az itt jelentkező ügyek elektronikus kezelését a Konzuli Információs Rendszer mint integrált informatikai rendszer teszi lehetővé.

Az új Széchenyi Terv keretében a Külgazdasági és Külügyminisztérium több mint 35 millió forint uniós támogatást nyert az „Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása” című pályázaton. Ebből az összegből a külügyi tárca továbbfejlesztette a Konzuli Információs Rendszer működését és felügyeletét támogató szolgáltatásokat, valamint lecserélte az ügyintézési végpontokon használt alkalmazás alapjául szolgáló több mint tíz éves technológiát.

A most kifejlesztett új szolgáltatással és alkalmazással a Konzuli Információs Rendszer mindennapos saját és rendszerkörnyezettel kapcsolatos menedzsmentfunkciói egységes felületen érhetők el.

A projekt egyszerűsíti a közigazgatási folyamatokat, ezáltal az eljárásokat, ezzel is hozzájárulva a közigazgatás belső folyamatainak megújításához, a közigazgatási munka hatékonyabbá tételéhez – olvasható a közleményben.”

Forrás:
Megújult a Konzuli Szolgálat informatikai rendszere; Híradó.hu/MTI; 2014. július 8.
EKOP-1.A.2 – Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítására; Széchenyi 2020