Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Kormánymegbízott: Az e-közigazgatás fejlesztése az egyik legfontosabb feladat

Szerző: 2014. július 9.No Comments

„Az e-közigazgatás fejlesztését nevezte az egyik legfontosabb feladatnak Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Kormányhivatal frissen kinevezett vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

„Világos az a kormányzati akarat, hogy Közép-Európa leghatékonyabb kormányzását szeretné megvalósítani a harmadik Orbán-kormány, ami érdemben befolyásolni fogja hazánk gazdasági és társadalmi versenyképességét” – fogalmazott a frissen kinevezett kormánymegbízott, Juhász Tünde. Sajtótájékoztatóján közölte, a közigazgatás és ügyintézés területén további egyszerűsítésekre van szükség, így egyre nagyobb teret kell nyernie az e-közigazgatásnak. „Fontos, hogy az ügyintézés ne legyen nyűg és gond, hanem otthonról is egyszerűen intézhető legyen számítógépről. A kormányzat egyértelmű célja, hogy ebbe az irányba fejlődjünk” – tette hozzá.

Juhász Tünde szakmai hitvallása szerint a közigazgatásban a legfőbb feladat, hogy a középpontban az ügyfél és az adott ügy van, vagyis mindenkinek azt kell kapnia, amit szeretne és elvár. A kormánymegbízott portálunk kérdésére elmondta, 2011-ben azért jöttek létre a kormányhivatalok, hogy összefogják, integrálják a középszintű közigazgatást. A rendszert Juhász Tünde szerint még szolgáltatóbbá, ügyfélbarátabbá kell tenni, és ez további változtatásokat, finomhangolásokat hozhat magával. Példaként elmondta, a kis- és középvállalkozások munkáját segíteni kell azzal, hogy a kötelező adminisztratív tevékenységüket saját irodájukból megtehessék.

Juhász Tünde leszögezte, a kormányhivatalok struktúrája nem változik, így feladat- és hatásköre megegyezik a korábbi kormánymegbízott, B. Nagy László által elvégzett munkával.

Ahogy megírtuk, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter javasolta a Csongrád Megyei Kormányhivatal élére Juhász Tündét, akinek a kinevezéséről Orbán Viktor miniszterelnök döntött. A 2011 óta B. Nagy László kabinetvezetőjeként dolgozó Juhász Tünde korábban az Ifjúsági és Sportminisztériumban dolgozott, a szegedi polgármesteri hivatal kabinetvezetője is volt, és Hódmezővásárhelyen Rapcsák András mellett is kabinetvezetőként tevékenykedett.”

Forrás:
Juhász Tünde: tovább egyszerűsödik, ésszerűsödik a közigazgatás; Varga Anna; Szeged Ma; 2014. július 9.