Skip to main content
gazdaságközigazgatás: külföldöntudomány

Mától pályázhatnak az első 1 milliárd euróra az EU és az ipar között létrejött partnerprojektek

Szerző: 2014. július 9.No Comments

„Az EU és az ipar között létrejött partnerprojektek mától pályázhatnak az első 1 milliárd euróra – a cél az innováció fellendítése.

Az EU, a magánszféra és a tagállamok közötti kutatási partnerségek ma tették közzé első pályázati és partnerségi felhívásaikat az EU 80 milliárd eurós kutatási és innovációs programja, a Horizont 2020 keretében. Az összesen 1,13 milliárd euró értékű közfinanszírozásból, amelyet a magánpartnerek hasonló összeggel egészítenek ki, először olyan projekteket fognak támogatni, amelyek az emberek életminőségét és az európai ipar nemzetközi versenyképességét hivatottak javítani. Hogy milyen témák tartoznak ide? Pl. a cukorbetegség és különféle szembetegségek új kezelési módjai vagy a hidrogénmeghajtású közúti járművek tucatjainak bevezetése, illetve a hidrogéntöltő állomások kiépítése (lásd MEMO/14/468).

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke így nyilatkozott: „Az előttünk álló komoly kihívásokat csak akkor tudjuk leküzdeni, ha összeülnek a tudományos élet, az ipar, a kkv-k és a kutatóintézetek legjobb koponyái. Ez a köz-magán társulások lényege: a szakértelem egyesítése az európaiak életminőségének javítása, a munkahelyteremtés és a versenyképesség fokozása érdekében. Célunk, hogy az uniós költségvetésben a gazdasági fellendülés kapja majd a legnagyobb hangsúlyt, és ezek a partnerségek pont ebben játszanak fontos szerepet. Az első pályázati felhívások értéke összesen 1,1 milliárd euró, amelyet az ipar hasonló összeggel egészít ki. Összességében egy 22 milliárd euró értékű csomagról van szó, amely a következő hét évben a növekedés és a munkahelyteremtés fellendítésére szolgál. E partnerségek folyamatosan olyan eredményeket érnek el, amelyekre az egyes országok vagy vállalatok magukban nem lennének képesek, de még maga az Európai Unió sem.”

Az első pályázati kihívások közzététele csaknem pontosan egy évvel azután történik, hogy az Európai Bizottság előterjesztette az innovációs beruházási csomagot, amelyben hét köz-magán társulás és négy, közszektoron belüli társulás létrehozását javasolta (lásd IP/13/668). A partnerségek olyan kulcsfontosságú területeken fognak működni, mint a gyógyszeripar, a közlekedés, az elektronika és a biogazdaság, és értékük összesen 22 milliárd euróra tehető. A javaslatokat az Európai Parlament (lásd STATEMENT/14/128) és az Európai Unió Tanácsa (lásd STATEMENT/14/149) is elfogadta.

A hét társulás nevében a magánpartnerek vezérigazgatói, ügyvezetői igazgatói és technológiai vezetői a következőképpen nyilatkoztak: „A közös vállalkozások bebizonyították, hogy a köz-magán társulás mint üzleti modell igen sikeres. E partnerségek már eddig is olyan eredményeket értek el, amelyekkel javult az emberek életminősége és az európai versenyképesség. Büszkék vagyunk arra, hogy részt vehetünk a Horizont 2020 keretében létrejövő új partnerségekben, és jó látni, hogy szinte pontosan egy évvel a bizottsági javaslatok előterjesztése után meg is valósulnak. Nincs hát más hátra, mint hogy munkához lássunk, és még több eredményt produkáljunk a növekedés, a munkahelyteremtés és a jobb életminőség érdekében.”

A magánpartnereket a mai brüsszeli nyitórendezvényen a következő meghívottak képviselték: Roch Doliveux, az UCB vezérigazgatója, Henri Winand, az Intelligent Energy vezérigazgatója, Jean-Paul Herteman, a Safran Group elnöke és vezérigazgatója, Peder Holk Nielsen, a Novozymes vezérigazgatója, Jean-Marc Chery, az STMicroelectronics ügyvezető igazgatója, Jochen Eickholt, a Siemens AG Infrastruktúra és városok szektorán belül a Vasúti rendszerek divízió vezérigazgatója, valamint Massimo Garbini, az ENAV vezérigazgatója.

Háttér-információk
A ma elindított hét köz-magán társulás révén a következő hét évben összesen 19,5 milliárd euró értékű beruházás valósulhat meg a kutatás és az innováció terén: a 7,3 milliárd eurós uniós hozzájárulás a magánszféra és a tagállamok részéről 12,2 milliárd euró értékű beruházást von maga után. E társulások, valamint a tagállamokkal létrehozott négy további közszférabeli partnerség alkotják az innovációs beruházási csomagot, amely összességében több mint 22 milliárd eurós beruházást jelent Európa jövőjébe.

Ezek a partnerségek számos területen folytatnak tevékenységet:

  • Innovatív gyógyszerek 2 (IMI2): célja a védőoltások, gyógyszerek (pl. antibiotikumok) és kezelések új generációjának kifejlesztése (weboldal|tájékoztató kiadvány);
  • Üzemanyagcella- és hidrogéntechnológia 2 (FCH2): célja a közlekedés és az energiaügy területén a tiszta és hatékony technológiák piaci bevezetésének felgyorsítása (weboldal|tájékoztató kiadvány);
  • „Tiszta Égbolt 2” (CS2): célja a számottevően kevesebb szén-dioxidot a légkörbe kibocsátó, környezetkímélőbb és csendesebb légi járművek kifejlesztése (weboldal|tájékoztató kiadvány)
  • Bioalapú iparágak (BBI): célja, hogy a megújuló természeti erőforrások és az innovatív technológiák használata révén környezetkímélőbbé váljanak a mindennapok során használt termékek (weboldal|tájékoztató kiadvány)
  • Kiváló Európai Elektronikai Alkatrészek és Rendszerek közös technológiai kezdeményezés (ECSEL): célja az európai elektronikai gyártási kapacitás fellendítése (weboldal|tájékoztató kiadvány);
  • Shift2Rail: célja, hogy javítsa a vonatok és a vasúti infrastruktúra minőségét, és drasztikusan csökkentse a költségeket, a kapacitás, a megbízhatóság és a pontosság egyidejű növelése mellett (weboldal|tájékoztató kiadvány);
  • SESAR 2020: célja az európai légiforgalmi szolgáltatási rendszer új generációjának kifejlesztése és ezáltal a légi közlekedés teljesítőképességének fokozása (weboldal|tájékoztató kiadvány).

A partnerségek által kiírt versenypályázati felhívásokon részt vehetnek vállalatok, kkv-k, egyetemek, kutatószervezetek stb. A projektekről szakértői értékelés alapján döntik el, hogy melyek a legjobbak, azaz finanszírozásra érdemesek.

További információk
MEMO/14/468 (angol nyelven)
A „Horizont 2020” honlapja
Résztvevői portál…”

Forrás:
Az EU és az ipar között létrejött partnerprojektek mától pályázhatnak az első 1 milliárd euróra – a cél az innováció fellendítése; Európai Bizottság; IP/14/796, 2014. július 9.