Skip to main content
gazdaság

Új riválist kap a Posta

Szerző: 2014. július 20.No Comments

„Egyre több helyen bukkannak fel Budapesten és több vidéki városban is a Webox csomagautomatái, amelyek okosabbak lehetnek a Magyar Posta termináljainál.

Már két hónapja működik a Magyar Posta 26 darab csomagautomatája, de hamarosan új riválist kaphat az állami vállalat. Ugyanis a Webox Hungary Kft. is országszerte telepíteni kezdte a termináljait, terveik szerint csak Budapesten 40 automata közül választhatnak majd az ügyfelek, míg 2016-ig összesen háromszáz terminálból álló hálózat kiépítése a cél. Jelenleg tesztelnek, de vélhetően még a nyáron beindulhat a rendszer, amely többet tudhat majd, mint a Magyar Posta szolgáltatása.

Például QR kód alkalmazásával sokkal gyorsabban át lehet majd venni a csomagot, bankkártyával is lehet fizetni – ezt elvileg az állami cég terminálja is tudni fogja hamarosan –, csomag feladásra is lehet használni, valamint nem csak a webáruházak és a vásárlók, hanem két ember közötti csomagküldésre is alkalmas lesz a Webox.

A rendszer lényege, hogy az ügyfél sms-t kap, amikor megérkezett a csomag a megjelölt automatába, ahol 3 napig őrzik. A Magyar Posta automatáiban ellenben csak 48 óráig. Az állami vállalat korábban azt közölte a lapunkkal, hogy nyáron további 14 automatát helyeznek üzembe részben Budapesten belvárosi helyszíneken, részben további vidéki nagyvárosokban. A Webox hamarosan felfedi lapjait, így kiderülhet például, hogy hány webáruházzal állapodtak meg. A Posta jelenleg hétnél tart, de a Shopline és a Vatera a legnagyobb közülük.

A Webox Kft.-t tavaly alapították, tulajdonosa a szintén tavaly alapított MT-KV Investor Kft. Utóbbinak Komáromi Veronika a többségi tulajdonosa, de a Széles Gábor által elnökölt Műszertechnika-Holding Zrt. is 24 százalékos részesedéssel bír. „Az EasyPack lengyel partnerünknek 452 ezer forintot kaucióként fizettünk a rendelkezésünkre bocsátott bemutató csomagterminálban esetlegesen keletkező károk fedezetéül” – olvasható a Webox tavalyi beszámolójában. Ebből kiderült, hogy a vállalkozás indulásához szükséges számítástechnikai eszközöket 822 ezer forint értékben vásároltak.

A csomagautomaták hardverét a lengyel InPost szállította le a cégnek. Lengyelország második legnagyobb postai szolgáltatója csomagautomatáival be akarja hálózni egész Európát. Berendezéseivel olyan távoli országokban is ott van már, mint Chile, Ausztrália, Szaúd-Arábia és Ciprus. Tervei között szerepel a világ legnagyobb e-kereskedelmi piacaira – az USA-ba és Kínába – is betörni. Az észtországi bevezetésnél pedig két hónapon belül az összes interneten megvásárolt termék 50 százalékát az InPost terminálok kézbesítették.”

Forrás:
Új riválist kap a Posta; Világgazdaság Online; 2014. július 17.