Skip to main content
közigazgatás: magyar

Szombathely: Tízezredik ügyfél a kormányablakban

Szerző: 2014. augusztus 9.No Comments

„014. március 28-tól működik a szombathelyi Hollán Ernő utcai Kormányablak, ahol augusztus 6-án délelőtt már a tízezredik ügyfelet köszöntötték.

Jogosítványa érvényességi idejének meghosszabbítására érkezett a kormányablakba Magyarics Henrietta szombathelyi lakos, akit Görcz Gyula Csaba, a Szombathelyi Járási Hivatal vezetője virággal köszöntött. Az ügyfél elmondta, elégedett volt az ügyintézéssel, várakozási idő nélkül, pár perc alatt elintézték az ügyét.

A Hollán Ernő utcai Kormányablak rövid idő alatt népszerű lett az ügyfelek körében. Kezdetben naponta átlagosan 70 állampolgár kereste fel az ügyfélszolgálatot, ez a szám mára már megduplázódott.

A Kormányablak itteni munkatársai havonta közel 3000 ügyet intéznek. A legnagyobb igény a személyi okmányok ügyintézése iránt mutatkozik, de gyakori a gépjármű okmányokkal kapcsolatos kérelem is.

Az ügyfelek ügyintézési kedvét a nyári szabadságok sem törték meg, melyet bizonyít, hogy a Hollán Ernő utcai Kormányablak alig 4 hónap elteltével már a 10.000. ügyfelét köszöntötte.

Forrás:
Tízezredik ügyfél a kormányablakban; Vas Megyei Kormányhivatal; 2014. augusztus 7.