Skip to main content
közigazgatás: magyar

Áttörést sikerült elérni az ügyteher csökkentésében az ország legnagyobb bíróságán

Szerző: 2014. augusztus 17.No Comments

„Áttörést sikerült elérni az ügyteher csökkentésében az ország legnagyobb bíróságán, a Fővárosi Törvényszéken, így a jelentős többletterhet okozó több száz új devizahiteles per törvényben előírt szigorú elintézési határideje is tartható lesz – mondta Fazekas Sándor, a törvényszék elnöke az MTI-nek.
A törvény szerint a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségével kapcsolatban az összesen mintegy 400 pénzintézet által az állam ellen indítható perekben még egy hétig, legkésőbb augusztus 25-ig lehet bírósághoz fordulni. Ezekben a perekben első fokon a Fővárosi Törvényszéknek van kizárólagos illetékessége, amelynek a kereset beérkezésétől számított legfeljebb 30 napon belül döntést is kell hoznia.

Az ország mintegy 2900 bírájából csaknem hétszázat foglalkoztató Fővárosi Törvényszék elnökévé 2012. január 1-jén kinevezett Fazekas Sándor elmondta: az egy bíró kezén egyszerre folyamatban lévő ügyek száma jelenleg a legtöbb ügyszakban kerületi szinten ötven és száz között van, és a törvényszék első és másodfokú szakterületein is jelentősen csökkent. Két-három éve még száznál, sőt bizonyos ügyszakokban kétszáznál is több perben járt el egyszerre egy fővárosi bíró. Ez az ügymennyiség jóval meghaladta az országos átlagot és gyakorlatilag kezelhetetlen volt, tárgyalásokat csak négy-öt havonta tudtak tartani egy-egy ügyben.

Az elmúlt két és fél évben határozott lépések történtek azért, hogy érdemi változások legyenek a főváros évtizedek óta nehéz helyzetben lévő bíróságain – közölte Fazekas Sándor.

Kifejtette: nemperes ügyeket intéző bírák közül több tucatot tettek át peres ügyek intézésére. Bírákat segítő teamek jöttek létre titkárok, jogvégzett ügyintézők és tisztviselők részvételével, és a perelőkészítéstől a vádlottak felkutatásán, szakértők kirendelésén át az ítéletek írásba foglalásáig számos területen vállalták át az adminisztratív terheket a bíráktól, így ők az ítélkező munkára koncentrálhatnak. Ezek a teamek kerületi bírósági szinten 30-40 százalékkal növelték az ítélkezés hatékonyságát, azaz hozzávetőleg ilyen arányban növelték a befejezett ügyek számát – mondta el az elnök. Szerinte ez áttörésnek nevezhető a központi régió bíróságainak több évtizedes leterheltségét tekintve.

Pusztán házon belüli intézkedések, belső erőforrások azonban nem lettek volna elegendők a törvényszék helyzetének konszolidálásához, szükség volt az Országos Bírósági Hivatal támogatására is. Ennek köszönhetően a törvényszéken 2012-ben több mint száz új, ügyintézői, illetve titkári státus jött létre, és 2013-ban is jelentős létszámfejlesztés volt – ismertette az elnök.

Hozzátette: az elmúlt két évben a legnagyobb közérdeklődésre számot tartó és legterjedelmesebb, kiemelkedő tárgyi súlyú, bonyolult bizonyítást igénylő törvényszéki elsőfokú büntetőügyeknél harmadára csökkent az egy bírónál folyamatban lévő ügyek száma, 36-ról 12-re. A jelenleg különböző ügyszakokban folyamatban lévő permennyiség mellett lehet minőségi munkát végezni, súlyozni az ügyek fontossága szerint, illetve vannak tartalékok a hirtelen nagy mennyiségben érkező olyan dömpingügyek kezelésére is, mint amilyenek a devizahiteles ügyek.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben már nem megy a többi ügy rovására a devizahiteles perek intézése, ahogy ez három évvel ezelőtt történt volna. A devizahiteles ügyek miatt a fővárosi kerületekből már az első negyedévben 127 bírót rendeltek fel a törvényszékre.

„A hólabdát az elején lehet könnyen megállítani. A felmerülő problémákra gyorsan kell reagálni, mert később már sokkal nehezebb a kialakult helyzet kezelése” – mondta az elnök.

Azok a kollégák, akiket berendelnek a többletterhek feldolgozása érdekében, elfogadják a döntést, mert tudják, hogy ők is számíthatnak segítségre, ha nehéz helyzetbe kerülnek. Minden szervezeti egység egyformán fontos, bármely területen romlik a hatékonyság, lassul az ügyek elintézése, az az egész szervezetre vet rossz fényt – tette hozzá Fazekas Sándor.

A törvényszék munkájának színvonalát, az ítélkező munka elfogadottságát jelzi az is, hogy polgári ügyszakba kerületi szinten az ügyek több mint 80 százaléka jogerőre emelkedik, befejeződik, mert a felek nem fellebbeznek – hangsúlyozta az elnök.

Fazekas Sándor elmondta: a törvényszék Markó utcai épületében október 30-án adják át az új ügyfélcentrumot. Valamennyi kezelőiroda egy helyen lesz, teljes körű felvilágosítást adnak majd a folyamatban lévő ügyekről. Kivetítőn lesznek olvashatók az alapvető információk, a keresetlevél benyújtásához is segítséget kapnak az ügyfelek, és az okmányirodákhoz hasonlóan lehetőség lesz elektronikus időpontfoglalásra.

Rövidesen létrejön a fővárosban az egységes szabálysértési bíróság, amely egész Budapestre kiterjedő illetékességgel működik majd 2015. január 1-jétől a II. kerület, Tölgyfa utca 1-3. szám alatti új bírósági épületben. Ebben az épületben kap majd helyet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is, amely jelenleg két különálló objektumban dolgozik. Évente több száz millió forintos megtakarítást jelenthet majd, hogy a Tölgyfa utcai, a törvényszék kezelői jogában lévő épületért nem kell bérleti díjat fizetni. ”

Forrás:
Fazekas: Áttörés az ország legnagyobb bíróságán; Híradó.hu/MTI; 2014. augusztus 17.