Skip to main content
gazdaságinformatika

Szoftverfejlesztési pályázatok: Elszalasztott lehetőségek, elmaradt milliárdok

Szerző: 2014. augusztus 18.No Comments

„Jogilag szabályosan mennek el szoftverfejlesztésre a pályázati eurómilliók, ám a kész terméket fejlesztőik sokszor meg sem próbálják értékesíteni a piacon. Ezzel pedig az ország egésze rendkívül sokat veszt – állítja Csudutov Csudinka, aki mintegy kívülállóként találkozott a történettel.

– Ön nem pályázati szakértő, hanem informatikai fejvadász. Hogyan futott bele ebbe a történetbe, amelyet aztán a Facebookon meg is osztott?
– Észrevettem, hogy több cég egyszer Java-programozókat kér, aztán fél év múlva szélnek ereszti őket, és C++-szakértőket vesz fel. Sok programozó is csak fél–egy évet tölt egy helyen, majd másik állást keres. Velük beszélgetve kirajzolódott előttem a kép, hogy nem kevés cég él csak a fejlesztésre kapott pályázati pénzekből. Folyamatosan figyelik a támogatási és k+f kiírásokat, kiváló pályázatokat írnak, el is nyerik a pénzt. Ezzel még nem is lenne baj, ha a tevékenységük nem merülne ki a pályázati pénz – egyébként jogilag szabályos – felhasználásában. A gond ott van, hogy az elkészített szoftvert vagy innovációt meg sem próbálják piacra vinni és hasznosítani, pedig számtalan esetben tényleg kiváló a végeredmény, és kereslet is lenne rá. Véget ér a projekt, elkészül a vállalt fejlesztés, a pályázat kiírói elégedettek, a termék pedig megy a fiókba. Addigra már megnyertek egy újabb pályázatot, megint elvannak fél-egy évig, és így tovább.

– Ez valahol a pályázati rendszer hibája, nem igaz?
– Nem tudom, Brüsszelben vagy Budapesten kellene-e valamit másképp csinálni. Talán inkább itt… Az biztosan nem jó, hogy csak fejlesztésre legyen pénz. Természetesen nem lehet minden fejlesztésből piaci termék, de az sem jó, ha nem a fejlesztés hasznosítása a fő cél. Az uniós és magyar források értelmetlen elherdálása, ha senkit nem érdekel, mi lesz a fejlesztés sorsa, miután a kedvezményezett bemutatta a szoftvert, és minden költséget számlával igazolt.

– Tudna példát mondani egy nem hasznosult fejlesztésre?
– Kifejlesztettek egy olyan hőkamerát, amellyel a szemlencse-mozgató izmokat lehet vizsgálni. A munkában részt vett egy magyar és egy brit kórház, valamint egy magyar optikai cég. A vizsgálattal az esetek negyedében feleslegessé tehető a szemüveg felírása, mert ha nem fénytörési hibáról, hanem az izmok gyulladásáról van szó, azt antibiotikummal is lehet kezelni. Egyértelmű, hogy társadalmi és egyéni szinten is óriási haszonnal jár, ha nem teszünk valakit szemüvegessé. Az eredményeket csak az angol partner hasznosította. Nem mondom, hogy minden szemészeten legyen ilyen hőkamera, de egyes klinikákon, pláne a gyerekeknél lehetne alkalmazni.

– Mennyire elterjedt gyakorlatról van szó?
– Rá kellett jönnöm, hogy elég sok vállalkozás működik így. Még rosszabb, hogy a jelenség nem egyedi Magyarországon. Aki egy kicsit is ismerős a felsőoktatásban, az pontosan tudja, hogy ott is így mennek a dolgok. Az egyetemi szakemberek gyakorlatilag húsz éve rákényszerülnek, hogy onnan szerezzenek pénzt, ahonnan tudnak. Minden professzor kiválóan ír pályázatokat, különben az oktatási feladatait sem tudná ellátni. Be is épült a gondolkodásmódba, hogy a működés normál költségeit is pályázatokból fedezzék.

– Ön szerint miért nem próbálkoznak a fejlesztők az eredmény hasznosításával?
– Céget építeni, terméket sikeresen piacra vinni fáradságos, olyan komoly szakértelmet igénylő feladat, amilyen nem sűrűn áll rendelkezésre Magyarországon, különösen, ami a marketinget illeti. A híres magyar startupok marketingrészlegei az Egyesült Államokban találhatók. Nem azért, mert ott van a nagy piac, hanem mert ott ehhez sokkal jobban értenek. Sokszor az ambíció is hiányzik a magyarokból. A többség hátradől, amikor eléri a bruttó 500 ezer forint havi jövedelmet. Ennyiből is meglesz a görögországi nyaralás meg az autó. Elérte a magyar középosztály alsó szintjét, és az neki elég is.

– Nem vállalhatnák át a hasznosítást az egyetemek mellett működő inkubátorházak? A kutató hozná az ötletet, a szellemi tőkét, az üzleti tudást pedig betennék vállalkozók vagy az állam.
– Ez lehetne a klasszikus spin-off, de Magyarországon spin-off kultúra sincs, mert nincs meg hozzá a tudás. A hazai inkubátorházak is inkább csak irodát és irodai szolgáltatásokat biztosítanak, nem üzleti tudást. Attól félek, hogy a mostani ígéretes startupok sem fognak kitörni, amíg nem lesz igazán jó marketingjük. A tanácsadó testületeikben még mindig többségben vannak a műszaki vagy pénzügyi szakemberek, pedig ha már valami készen van, azt el is kellene tudni adni.

– Milyen káros hatásai lehetnek ennek az egész jelenségnek?
– Rossz ez a munkavállalóknak és a cégeknek is, mert nem alakulnak ki igazi tudásközpontok, hiszen egyszer Java-, máskor meg php-programozókra van szükség. De egy programozót nem kell félteni, talál magának állást. Sokkal nagyobb baj, hogy nem hasznosulnak az emberekben egyébként meglévő kreatív energiák. Óriási gazdasági lehetőséget szalasztunk el, ha az egyébként már kész fejlesztéseket nem akarjuk a piacon hasznosítani. Csak én legalább száz kihasználatlan lehetőségről hallottam: ha ezeknek csak tíz százalékát lehetne nemzetközileg sikerre vinni, már nagyon komoly mértékben növelnék a magyar gdp-t és az ország hírnevét. Az informatikai cégek sikereinek pedig messzire gyűrűző hatása van: hét-tíz informatikus munkahely már házon belül megteremt egy nem informatikusi munkahelyet, nem beszélve a gazdaság egészében kifejtett multiplikátorhatásról. A sikeres vállalkozások által megvalósulhatna a politikusok álma is, a magyar nagytőkés réteg, ráadásul olyanokból, akik nem állami megrendeléseken vagy jól irányzott privatizációk során szerezték a vagyonukat.

– Semmilyen megoldási lehetőséget nem lát erre a helyzetre?
– Nem hiszem, hogy nekem kellene megoldást találnom, de ötleteim lennének. Ha valaki maga nem akarja hasznosítani a fejlesztését, akkor legalább tegye elérhetővé egy erre a célra létrehozott fórumon, közösségi téren, hátha más lát benne fantáziát, és fizetni is hajlandó lenne érte. Jellemző, hogy alig posztoltam a Facebookon a bejegyzésemet, máris jelentkezett egy befektető privátban, hogy ő megvenné a szóban forgó fejlesztést. Ez lehetne az egyik kiút. A kockázati befektetők is szívesebben foglalkoznak egy kész fejlesztéssel, működő prototípussal, mert kisebb kockázatot jelent számukra, mint ha a fejlesztő kockás papírra vázolja nekik a fejében élő elképzeléseit. Ha pedig már egy befektető kezében van a dolog, akkor ő valószínűleg mindent megtesz, hogy sikerre vigye az innovációt, és ebből nem csak ő profitálna.”

Forrás:
Elszalasztott lehetőségek, elmaradt milliárdok; Schopp Attila; IT Business; 2014. augusztus 14.