Skip to main content
gazdaság

Így rendeljen a neten csomagot! Nagy siker a posta automatája

Szerző: 2014. augusztus 27.No Comments

„Országosan immár 35, a Magyar Posta által üzemeltetett csomagautomatához lehet kérni a különböző webáruházakban, aukciós oldalakon megvásárolt áruk biztonságos és kényelmes kézbesítését, sőt, ezen a módon a postahivatalokban feladott csomagok is átvehetők. Az indulás óta eltelt pár hónap kapcsán mind a Shopline, mind a Tesco szakemberei kedvező tapasztalatokról számoltak be.

A májusi indulás és a nyári hálózatbővítés után jelenleg 10 fővárosi és 25 vidéki helyszínen – főként megyeszékhelyeken – működnek a Magyar Posta csomagautomatái, de folyamatban van további automaták telepítése is – mondta Molnár Róbert üzleti vezérigazgató-helyettes. A beruházási program keretében főként bevásárlóközpontok, például Tesco-áruházak, közlekedési csomópontok, vasútállomások közelében állítottak fel ilyen, egyenként 76 darab, S, M és L méretű, zárható rekesszel ellátott készülékeket. A Posta Magyarországon elsőként állított üzembe csomagautomatákat idén tavasszal. Az eddigi tapasztalatok alapján a forgalom bő kétharmadát a kis és a közepes méretű küldemények adják.

A biztonságos – távfelügyelt riasztórendszerrel és biztonsági kamerával is védett – automaták előnye, hogy nem kell otthon a postást vagy a futárt várni, munkahelyre rendelt küldemény esetén átvevőről intézkedni, vagy az átvevőpont nyitva tartásához igazodni, mert a nap 24 órájában bármikor átvehető a megrendelt csomag. Jelenleg csak az előre kifizetett csomagokat tudják az automatákon keresztül átvenni az ügyfelek, de a tervek szerint az automaták rövidesen alkalmasak lesznek bankkártyás fizetésre is. Ezzel lehetőség lesz csomagfeladásra, valamint az utánvételes csomagok átvételére is – tette hozzá Molnár Róbert.

A csomagautomatákból a hét minden napján, 0-24 óráig vehetik át az ügyfelek a küldeményeket. Ezt azon webáruházakban vagy internetes aukciós áruházakban történő vásárlás esetén kezdeményezhetik a vásárlók, amelyek honlapjukon feltüntetik, hogy a küldemény csomagautomatán keresztül is átvehető. A postán feladott csomagok kézbesítését szintén lehet az automaták valamelyikéhez kérni.

A megrendelés során az ügyfélnek meg kell adnia mobiltelefonszámát, e-mail címét, illetve ki kell választania, hogy melyik automatába kéri a kézbesítést, majd az automatánál a telefonszám és a kód megadásával veheti át a küldeményt. Éppen ezért fontos, hogy a vásárlók a megrendelés során a valós és aktuális mobilszámot rögzítsék – hívta fel a figyelmet Deák András, a Libri-Shopline Nyrt. üzletfejlesztési igazgatója. Ha 48 órán belül nem veszi át a csomagot a megrendelő, az automatához legközelebbi postán – a feladó igényétől függően 5 vagy 10 napig – még hozzájuthat a küldeményhez.

Kedvező tapasztalatok a partnereknél
Nagy örömünkre szolgált, hogy egy újabb kényelmi és praktikus lehetőséggel bővíthetjük szolgáltatásaink sorát – mondta a Tesco Global Áruházak Zrt. rövidtávú és speciális kereskedelmi területek bérbeadási vezetője. Keczer Péter szerint az új csomagautomatákkal, amelyeket a kiskereskedelmi láncok közül elsőként a Tescóban telepítettek, tovább könnyíthető a vásárlóik dolga, hiszen csomagjaikat közvetlenül a bevásárlás előtt, vagy akár utána is rögtön felvehetik. A visszajelzések alapján a vevők nagy érdeklődéssel fogadták az automaták telepítését, jelenleg pedig ismerkednek azok használatával. A közeljövőben 4 áruházunk mellé tervezzük új automaták kihelyezését, de a későbbiekben akár további gépek telepítésére is sor kerülhet – fogalmazott Keczer Péter. Kiemelte: a Tesco és a Posta együttműködése nagy múltra tekint vissza, hiszen már az első áruház nyitása óta folyamatosan törekednek arra, hogy minél több postahivatal nyissa meg kapuit az üzletsorokon.

A másik fő partner, a csomagautomatás áruküldési lehetőséget az országban elsőként bevezető Libri-Shopline Nyrt. üzletfejlesztési igazgatója szintén pozitív tapasztalatokról számolt be. Deák András elmondta: a Shopline webáruház júniusban díjmentes átvételre, akciót hirdetett a csomagautomata népszerűsítésére. Már az akció során közel 700 db, automatába történő átvételt kérő megrendelés érkezett be, amelyek mindegyikét online kártyás fizetéssel rögzítették a vásárlók. Az automatába kézbesített csomag mennyiség ugrásszerű növekedése várható az itthoni vásárlók körében közkedvelt, utánvétes, bankkártyás fizetési, átvételi lehetőség biztosítását követően. A legnépszerűbb átvevőhelynek eddig a budapesti Örs vezér terén található automata bizonyult. A további népszerűsítés érdekében augusztus végéig ismét díjmentes átvétel hívja fel a figyelmet a modern átvételi módra. A kedvező tapasztalatok nyomán a Libri online könyváruházban is bevezették augusztustól a csomagautomatás átvételi lehetőséget.

Rekord a Postánál
Molnár Róbert szerint az e-kereskedelem bővülésével a Magyar Posta Zrt. stratégiai célja, hogy a csomagszállítási piac legjelentősebb szereplője maradjon, ügyfelei elégedettségét, piaci részesedését egyaránt növelje. A társaság az elmúlt időszakban ezért rugalmasabbá tette a küldeményátvételt: igény esetén szombaton is házhoz kézbesíti a csomagokat, illetve folyamatosan bővíti alternatív átvevőpont hálózatát: ma már összesen több mint 2700 helyen vehetik át az ügyfelek a csomagokat. Jelenleg a futár-, expressz és csomagszolgáltatások (CEP) piacán közel 32 százalékos súllyal piacvezető, az üzletág 2008-2013 között évi átlagosan 8 százalékkal nőtt a piac 4 százalékos ütemével szemben. 2013-ban a Posta által kezelt csomagküldemények száma több mint 10 százalékkal növekedve megközelítette a 11,5 millió darabot, ami rekordot jelent.

Európai összehasonlításban jól látszik, hogy bőven van tér a növekedésre: míg Magyarországon egymillió főre 3,5 csomagautomata jut, addig a legjobban ellátottnak számító Finnországban 16-szor ennyi, 56,5 darab, viszont a svájci 5-ös érték nincs is túl messze.”

Forrás:
Így rendeljen a neten csomagot! Nagy siker a posta automatája; Napi.hu; 2014. augusztus 26.