Skip to main content
informatika

Hatalmas adatközpontot épít Hollandiában a Google, új típusú virtuális gépek a Microsoftnál

Szerző: 2014. szeptember 24.No Comments

„A hollandiai Eemshaven kikötővárosban építi fel következő adatközpontját a Google, jelentette be a keresőcég tegnap. A vállalatnak ez lesz a negyedik saját adatközpontja a kontinensen, a másik három Belgiumban, Finnországban és Írországban található.

Mintegy 600 millió euróból építi fel következő európai adatközpontját a Google. A vállalat hosszas mérlegelés után a hollandiai Eemshavent választotta a létesítmény helyszínéül, a hivatalos indoklás szerint a stabil áramellátás miatt, de nem kevésbé fontos szempont az is, hogy közvetlen kábeles adatkapcsolat van innen Londonba és Amszterdamba is, így a kontinens nagy hubjai alacsony késleltetéssel elérhetők.

A Google ennek az adatközpontnak az építésénél is figyelmet fordít az energiahatékonyságra – a cég blogbejegyzése szerint az informatikai eszközök hűtésére szabad levegőt és „szürke”, azaz csatornavizet használ fel. Így nem lesz szükség sokat fogyasztó vízhűtők és légkondicionáló berendezések alkalmazására, ami egy 120 MW energiaigényű adatközpontnál komoly energiamegtakarítást jelent. Az ilyen létesítmények energiahatékonyságát a PUE mutatóval mérik, ez az összesen elfogyasztott és a számítástechnikai berendezések által elhasznált energia hányadosa. Az elméleti legjobb PUE mutató 1, ekkor semennyi energia nem megy „kárba”. A legmodernebb adatközpontok PUE mutatója 1-1,2 között van jelenleg.

Az építkezés során ezer fő dolgozik majd az adatközponton, de az elkészültét követően csupán 150-en dolgoznak majd a létesítményben: technikusok, villamosmérnökök és gépészek, biztonsági személyzet, illetve a létesítményt üzemeltető csapat tagjai. A Google is elismeri, hogy ezek nem a nagy informatikai tudást igénylő pozíciók, a cloudoknak ez is az egyik versenyelőnye: akár több százezer szervert befogadó adatközpontok is felügyelhetők egy maroknyi csapat által távolról, a helyi alkalmazottaknak pedig csak azokat a feladatokat kell elvégezniük, amikhez a gépekhez fizikai hozzáférés szükséges – minden más automatizált vagy távolról menedzselt.

A tervek szerint az építkezés azonnal elkezdődik, de a létesítmény csak 2016-ra áll üzembe és 2017-re jár maximális kapacitáson. A Google jelenleg is rendelkezik adatközponttal a városban, azt azonban csak bérli, nem a saját tulajdona. A cég szerint ugyanakkor az eemshaveni modern létesítmény beüzemelését követően sem állnak le a gépek a másik adatközpontban. A Google a beruházás szükségességét azzal indokolja, hogy egyre nagyobb igény van az online szolgáltatásai iránt, amilyen a Gmail vagy a YouTube.”

————

„…Új típusú virtuális gépeket tett elérhetővé a Microsoft az Azure-ön: az egyszerűen csak D-típusnak nevezett gépek a korábban egyedül rendelkezésre álló A-típusúaknál nagyobb memóriával rendelkeznek és SSD-t is kaptak. Az új gépek két nagy csoportba oszthatók, a „standard” D-típusú VM-ek (D1-D4) 1-8 virtuális processzormaggal rendelkeznek, de már a legkisebb változat is 3,5 gigabájt memóriával áll fel, a legnagyobb pedig 28 gigabájttal rendelkezik. E mellé kiviteltől függően 50-400 gigabájtnyi háttértár jár SSD-n…Az új gépek a két európai adatközpontban (Europe North, Europe West) is igénybe vehetők, az árak óránként 0,1 fonttól kezdődnek, ami havi 75 fontos kiadást jelent, de a csúcsmodellért óránként 1,5 fontot számláz a Microsoft, ez havi szinten már tekintélyes, 1123 fontos számlát jelent, amennyiben a gépet 0-24 órában működtetjük. Ezek az árak a „standard” tierre vonatkoznak, a load-balance és auto-scale nélküli „basic” verziók kevesebbe kerülnek, részletek az Azure weboldalon lehet olvasni…”

Forrás:
Hatalmas adatközpontot épít Hollandiában a Google; Bodnár Ádám; HWSW.hu; 2014. szeptember 24.
Új típusú virtuális gépek Azure-ön; Bodnár Ádám; HWSW.hu; 2014. szeptember 23.