Skip to main content
gazdaságInternetközigazgatás: külföldön

Digitális közös piacot szeretne az új EU-biztos

Szerző: 2014. szeptember 30.No Comments

„Az infokommunikációs technológia közvetetten kulcsfontosságú az unió gazdaságának és oktatásának versenyképessége szempontjából – hangoztatta hétfőn az Európai Parlamentben, biztosi meghallgatásán Günther Oettinger, akit a digitális területért és társadalomért felelős tárca vezetésére jelölt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke. A német kijelölt biztos arról is beszélt, hogy az EU minden térségében szélessávú internethálózatot kell kiépíteni. Oettinger sajnálatát fejezte ki, hogy az Európai Tanács megnyirbálta az Európai Összekapcsolási Eszköz erre fordítható keretét, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hétéves keretköltségvetés felülvizsgálatakor több forrást kell átcsoportosítani erre a területre.

Oettinger azt is leszögezte, hogy meg kell teremteni a digitális közös piacot. Úgy vélekedett ugyanis, hogy a digitális szektor számára irrelevánsak a történelmi államhatárok. Oettinger szerint beruházásokra van szükség a digitális iparágban, mert az Európai Unió versenytársai arányaiban több pénzt fordítanak erre a területre. Oettinger kiemelte, hogy ezért nagy a jelentősége a többi között például az EU Horizont 2020 programjának, amely ösztönözni tudja a befektetéseket a szektorban. A kijelölt biztos szerint a Jean-Claude Juncker által szorgalmazott 300 milliárd eurós beruházási csomag jelentős részét a digitális szektorra kell fordítani.

„A digitális technológiák megváltoztatják a világot, megváltoztatják az életünket” – hangoztatta Günther Oettinger. A netsemlegesség bevezetésével összegfüggésben a kijelölt biztos arról beszélt, hogy senkinek sem szabad hátrányba kerülnie, aki az internetet használja. Egy zöldpárti politikus arról kérdezte, hogyan képzeli fokozatosan bevezetni az úgynevezett netsemlegességet, miután az szerinte vagy van, vagy nincs, nem léteznek fokozatok. Oettinger szerint kulcsfontosságú, hogy ahhoz, hogy senkit se érjen diszkrimináció, a szolgáltatók megfelelő infrastruktúrát tudjanak fenntartani.

A netsemlegesség tervezett bevezetése azt jelentené, hogy a szolgáltatók nem válogathatnak, hogy mely cégek és szolgáltatások juthatnak sávszélességhez vagy nagyobb sávszélességhez, s ezért különböző tarifákat sem szabhatnának meg. A meghallgatást követő sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy a netsemlegesség a vállalakozások és az állampolgárok közös érdeke, és csak vészhelyzetekben lehet ez alól kivételt tenni, üzleti megfontolások alapján nem.

A német konzervatív Oettinger tudatta azt is: a digitális technológiák elterjesztését a lehető legkevesebb szabályozói beavatkozás mellett tervezi. Oettinger a start-upokra is kitért, kijelentve: a lehető legerőteljesebben támogatja őket, mert úgy véli: bármelyik mai start-upból lehet 10-15 év múlva a világpiac meghatározó vállalata.

A kijelölt biztosnak címzett kérdések a kulturális javakat, az adatvédelem és a szerzői jogok területét is érintették. Oettinger fontosnak tartotta tisztázni, hogy hibásnak, félreértésnek tekinti azt a szemléletet, miszerint a bizottság eddig az emberek érdekei elé helyezte a vállalatok gazdasági, pénzügyi érdekeit. Mint mondta: irodája ajtaja minden európai polgár előtt nyitva áll, de a gazdaságra vitán felül szükség van, az embereknek ugyanis munkahelyet kell biztosítani. Oettinger szerint hiba volna infrastruktúrát tervezni és fejleszteni az üzleti szféra szempontjainak teljes figyelmen kívül hagyásával.

„Azt akarom, hogy Európa versenyképesebb legyen. Ha a gazdaságunk erős, minden uniós polgár életminősége javul” – hangsúlyozta Oettinger.

A szerzői jogok kérdéséről a politikus azt mondta: a digitális világ szükségleteire kell szabni a szabályokat, de ez nem jelentheti azt, hogy minden ingyenesen elérhető lesz. Oettinger arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szellemi tulajdon védelme is közérdek. Közölte azt is: inkább előzze meg terjedelmes egyeztetés a javaslatot, semmint, hogy utólag kelljen róla véget nem érő vitákba bocsátkozni. Egyúttal tudatta: a bizottság jövőre előáll majd jogalkotási, a jelenlegi szabályok módosítására vonatkozó javaslatával.”

Forrás:
Digitális közös piacot szeretne az új EU-biztos; SG.hu/MTI; 2014. szeptember 29.
Lásd még: Hearing: , Günther Oettinger, Portfolio: Digital Economy and Society; Európai Parlament; 2014. szeptember 29.