Skip to main content
közigazgatási informatikaszakirodalom

Felmérés a közszférában az elektronikus közigazgatás humán tényezőiről

Szerző: 2014. október 7.No Comments

„A közelmúltban felmérés zajlott az ÁROP-2.2.18 kódszámú kiemelt projekt keretében, melynek célja a közigazgatásban dolgozók e-közigazgatási felkészültségének és motivációjának vizsgálata volt. Az eredmények alapján mind a hozzáállás, mind az eszközhasználat megfelelő alapot nyújthat a fejlesztések kiteljesedéséhez.

Az elektronikus közigazgatás tág megközelítésben az infokommunikációs eszközök közigazgatásban történő használatát jelenti. Az e-közigazgatási szolgáltatások fejlesztése mellett ugyanakkor szükség van az ezen szolgáltatások nyújtásában közreműködő közszolgálati tisztviselők felkészítésére is. Részben ezt a célt hivatott szolgálni az Államreform Operatív Program keretében megvalósuló a „Közigazgatási szolgáltatások használatára való ösztönzés és azokról tájékoztatás” (NETEN A HIVATAL) című kiemelt projekt.

A sikeres elektronikus közigazgatás kialakításához szükséges humán fejlesztések egyik első lépéseként 2013 végén hiánypótló felmérés, illetve 2014 májusában fókuszcsoportos vizsgálat zajlott a köztisztviselők és kormánytisztviselők körében. A kutatás célja ezen tisztviselők információs technológia-használati szokásainak, valamint e-közigazgatási felkészültségének és motivációjának vizsgálata, valamint az elektronikus közigazgatással kapcsolatos vélekedéseik, attitűdjeinek feltárása volt. A kutatás online kérdőívét mintegy ötezren töltötték ki a közszférában, a témában ilyen nagyságrendű felmérés mindez idáig nem történt a közigazgatásban Magyarországon. Az idén májusban lefolytatott fókuszcsoportos vizsgálat során az adatok validitásának növelése volt az alapvető cél. Az adatfelvétel két budapesti és két vidéki helyszínen zajlott, a fókuszcsoportokon összesen 37 fő vett részt. A közszolgálati tisztviselők e-közigazgatási felkészültségének és motivációjának vizsgálata fontos elemét képezheti az (elektronikus) közigazgatás fejlődésének magyarországi nyomon követésére kialakítandó monitoring rendszer kiinduló felmérésének is.

Összességében elmondható, hogy a közszférában dolgozóknál rendelkezésre áll az az alapvető informatikai felkészültség és a fogadókészség, ami az elektronikus közigazgatás széleskörű elterjesztésének megkezdéséhez elengedhetetlen, ugyanakkor bizonyos területen szükség van további tájékoztató, népszerűsítő programokra, amelyek felgyorsíthatják és megkönnyíthetik ezt a folyamatot. A kutatás eredményeinek összefoglalója a kapcsolódó anyagok közt található.

A „Közigazgatási szolgáltatások használatára való ösztönzés és azokról tájékoztatás” (NETEN A HIVATAL) című, ÁROP-2.2.18-2012-2012-0001 kódszámú kiemelt projekt az Új Széchenyi Terv forrásaiból, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg”

Forrás:
Felmérés a közszférában az elektronikus közigazgatás humán tényezőiről; Belügyminisztérium; 2014. október 7.
KUTATÁSI JELENTÉS 1.0 (Fókuszcsoportos vizsgálat); ÁROP-2.2.18 „Közigazgatási szolgáltatások használatára való ösztönzés és azokról tájékoztatás” (NETEN A HIVATAL) című kiemelt projekt megvalósítása keretében a közszolgálati tisztviselők e-közigazgatási felkészültségének és motivációjának vizsgálata (pdf)
KUTATÁSI JELENTÉS 2.0; ÁROP-2.2.18 „Közigazgatási szolgáltatások használatára való ösztönzés és azokról tájékoztatás” (NETEN A HIVATAL) című kiemelt projekt megvalósítása keretében a közszolgálati tisztviselők e-közigazgatási felkészültségének és motivációjának vizsgálata (pdf)
Lásd még: ÁROP-2.2.18 – Közigazgatási szolgáltatások használatára való ösztönzés és azokról tájékoztatás; Széchenyi 2020