Pankucsi: Ez indokolja az „internetadót”

„Nem új adónem, hanem a 2012 közepén elindult, a hagyományos vezetékes és mobilhívásokat, sms-eket terhelő távközlési adó körének a technikai változásokra reagáló kiszélesítése – magyarázta a Ma reggelben az adóügyi helyettes államtitkár, aki úgy látja, a fix díjak és a verseny gátat szabhat majd annak, hogy a szolgáltatók a terhet áthárítsák a fogyasztóra.

A miniszter hangsúlyozta: maradnak a különadók, a távközlési adót pedig kiterjesztik az internetszolgáltatásokra.

A megkezdett gigabájtonként 150 forintos „internetadóról” a szakember azt mondta, nem egy új adónemről, hanem a 2012 közepén elindult, a hagyományosnak mondható, vezetékes és mobilhívásokat, sms-eket terhelő távközlési adó körének kiszélesítéséről van szó, egyszerűen azért, mert reagálni kellett a világ változásaira. Márpedig a kommunikáció egy jelentős része robbanásszerű változáson ment keresztül, átterelődött a tisztán internet alapú kommunikációra, és átvette a klasszikus vagy videó-telefonálás szerepét. Ha pedig van egy, a távközlést adózási körbe vonó adó, nem megkerülhető, hogy előbb-utóbb az internet is bekerüljön ebbe a körbe. Az adó nem a felhasználókat, hanem az internetszolgáltatók eredményét terheli majd, és a szakember szerint a fix díjak és a verseny gátat szabhat majd annak, hogy áthárítsák a fogyasztóra. Pankucsi Zoltán hozzátette azt is, a javaslat még változhat….”

Forrás:
Pankucsi: Ez indokolja az „internetadót”; Híradó.hu/MR1; 2014. október 22.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, Internet, közigazgatás:magyar, távközlés
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.