Skip to main content
közigazgatás: magyar

Fejlesztéspolitika: Milliárdokra van szüksége? Ők segítenek a pályázatírásban

Szerző: 2014. november 2.No Comments

„A jelenlegi 45-ről december végéig 64 tagúra bővül a Széchenyi Programiroda országos hálózata – értesült a Napi Gazdaság. Az állami pályázatírást lebonyolító nonprofit szervezet 153 tanácsadóval várja a pályázati dömpinget.

Fejlesztéspolitikai mérföldkő a 2014–2020-as európai uniós ciklus első forráskereteinek november 10-i megnyitása, de nem ez a 120 milliárd forint értékű kilenc pályázat határozza meg az évtized végéig tartó időszakot, a legtöbb érdeklődő a következő év első hónapjaira várható – mondta a Napi Gazdaságnak Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda ügyvezetője. A nonprofit szervezet 2012 óta működik a Miniszterelnökség háttérintézményeként, Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár pedig korábban elmondta: a programiroda hálózatát és szakemberállományát bővíteni fogják, hogy ne legyenek fennakadások az uniós forrásokhoz kapcsolódó pályázati tanácsadás terén. Schultz Gábor ezzel kapcsolatban lapunknak hangsúlyozta: a fővároson kívül jelen vannak vidéken a megyeszékhelyeken, több megyei jogú városban és ügyeleti rendszerben kisebb városokban is. Az irodák száma jelenleg 45, de 64-re bővül, 438 munkatársuk közül pedig 153 foglalkozik célzottan pályázati tanácsadással.

A kkv-szektor megerősítése dedikált kormányzati cél, a mintegy 12 ezer milliárd forintnyi brüsszeli forrás 60 százaléka közvetlen gazdaságfejlesztésre jut, ezzel összhangban a programiroda közel 45 ezer ügyfelének kétharmada mikro-, kis- és középvállalkozás. Az ügyvezető közlése szerint az iroda most még a 2007–2013-as feladatokkal is foglalkozik: 12 operatív programhoz tartozó projektek esetében projektdoktori teendőket lát el. Ez azt jelenti, hogy az adminisztratív, kifizetési és/vagy menedzsmentproblémákkal küzdő, illetve késedelemben lévő, nemzetgazdasági, illetve abszorpciós szempontból kiemelt jelentőségű projekt megvalósulását támogatja. Az említett operatív programok között szerepel a hét regionális programon kívül a gazdaságfejlesztési (GOP), a környezet és energia (KEOP), a közlekedés (KÖZOP), a társadalmi megújulás (TÁMOP) és a társadalmi infrastruktúra (TIOP). Mivel dedikált cél a 2007–2013-as ciklus 8200 milliárd forintos forráskeretének 100 százalékos felhasználása a jövő év végéig, a programiroda egészen 2015 decemberéig ellátja a projektdoktori felügyeletet. Közel 6400 milliárd forint már a győztes pályázók zsebében van.

A Napi Gazdaság által megkérdezett piaci pályázatírók korábban lehetetlen küldetésnek tartották a teljes lehívást, de ma már belátják, közel a cél, a 10 százalékos tagországi túlvállalással ráadásul nem 8200, hanem több mint 9000 milliárd forint felhasználására van élő szerződés. A nemrég még kifogásolt TÁMOP és TIOP forrásfelhasználását is sikerült felzárkóztatni a többi operatív program hatékonyságához, több nagyberuházás esetében pedig csak jövőre fut át a rendszeren a támogatás.”

Forrás:
Milliárdokra van szüksége? Ők segítenek; Gyöngyösi Balázs; Napi Gazdaság Online; 2014. október 31.