Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Ezt tervezi az állam a Postával – interjú Németh Lászlónéval

Szerző: 2014. november 4.november 10th, 2014No Comments

„A Magyar Postának az e-közigazgatás részévé kell válnia, de nagyon fontos a takarékszövetkezeti integrációval való még szorosabb együttműködés és a nemzeti közműszolgáltató tevékenységébe való bekapcsolódás is – mondta a Napi.hu-nak Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár.

– Az államnak – a kispostákon közigazgatási ügyintézést lehetővé tévő Postai Agorán, a központi címregiszter kialakításán és a hibrid kézbesítési és konverziós rendszer bevezetésén túl – milyen tervei vannak még a Magyar Posta Zrt.-vel?
– A Postának az e-közigazgatás részévé kell válnia és ott aktív szerepet betöltenie – ezt szolgálja a három új funkció. Ha pedig további döntések születnek arról, hogyan akarjuk kiterjeszteni az elektronikus közigazgatási rendszert, e három projekt tapasztalatai alapján lehet majd az irányt megszabni.

A pénzforgalomnak is aktív részese kell, hogy legyen a Posta. Azokkal a stratégiai együttműködésekkel, amelyekről a Napi.hu-nak adott interjúban Szarka Zsolt vezérigazgató is beszélt, fel tudtuk építeni azt a kapcsolatrendszert, amellyel mindez fejleszthető. Részben az FHB-s kapcsolatra gondolok, de fontos terület a takarékszövetkezeti integrációval való még szorosabb együttműködés is. Az, hogy a postahelyeken lehetőség lesz az állami szolgáltatások mellett pénzügyi szolgáltatások igénybe vételére is, azért fontos, mert nincs minden településen takarékszövetkezeti kirendeltség. A két hálózat – a Postáé és a takarékszövetkezeteké – együtt olyan rendszer, amely bárhol igénybe vehető. Egy adott takarékszövetkezet termékeinek hozzáférhetőségét nyitjuk ki jobban azzal, hogy hozzákapcsoljuk a környéken elérhető postákat.

Komoly kihívás lesz a Posta számára a nemzeti közműszolgáltató tevékenységébe való bekapcsolódás is. Ezt kétféle szempontból kell megközelíteni. Egyfelől ígéretet tettünk magunknak, hogy az a közműszolgáltató, amit felépítünk, a lehető leghatékonyabban működi majd. Ez úgy lehetséges, ha minden, az állam számára rendelkezésre álló eszközt kihasználunk. Ilyen eszköz a Posta: ott van mindenütt, az ügyfélszolgálatok működtetésére tökéletesen alkalmas. Másfelől ezzel értelmes feladatot adunk a Postának, hiszen a hagyományos levélforgalom csökken – persze nem csak Magyarországon. Olyan tevékenységgel kell tehát kiegészíteni a Posta működését, ami illik a társaság tradícióihoz és méltó helyének megőrzéséhez. Az nem megoldás és méltatlan is, ha a postákon csokit, plüssmacit árulnak.

– A Postai Agora projekt 100 százalékos uniós támogatásból valósult meg, félmilliárd forint értékben. Más fejlesztésekhez is lesz EU-forrás?
– Az uniós források következő hétéves periódusára az operatív programok jóváhagyása most zajlik, ez november közepére fejeződhet be. Az e-közigazgatásnál számítunk az EU-támogatásokra, de a többi tevékenység nem feltételen igényel uniós forrást. Ha tudunk EU-támogatást hozzárendelni a fejlesztésekhez, az nagyon jó, de például az új funkciókat kiszolgáló ablakok kialakítása önmagában postai finanszírozásban is megéri.

– A 40 kistelepülés után a városokban is megjelennek majd a közigazgatási ügyintézésbe bekapcsolódó posták?
– Arról, hogy a különféle hálózatokat hogyan kapcsoljuk össze, zajlanak az egyeztetések, de konkrétumok még nincsenek. Először azt kell megnézni, milyen lefedettséget biztosít a takarékszövetkezetek és a Posta hálózata, a többi kormányzati döntés lesz.”

Forrás:
Ezt tervezi az állam a Postával – interjú Németh Lászlónéval; Napi.hu; 2014. november 3.