Skip to main content
közigazgatás: magyar

2015 elejére Kecskemétre költözhet a vidékfejlesztési államtitkárság

Szerző: 2014. november 9.No Comments

„Várhatóan jövő év elejétől már Kecskeméten működik a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága, írja a Magyar Nemzet.

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ez a költözés azért fontos, mert így a vidék sorsáról nem a fővárosból, hanem vidéken dönthetnek. Elmondta, hogy a költözés bejelentése után az államtitkárság mostani munkatársai közül sokan jelezték, nem kívánnak lakóhelyet változtatni, ezért egyesek a tárcán belül, esetleg más minisztériumnál kerestek egyéb feladatot, mások pedig távozásukat fontolgatják.

A vidékfejlesztési államtitkárság egy korábban is irodaként működő épületbe költözik. Ahogy arról szeptemberben beszámoltunk, egy augusztusi kormánydöntés szerint az államtitkárság egy évek óta üresen álló épületegyüttesbe költözik, a volt tüdőkórház és a volt csecsemőotthon épületeibe, a Lórántffy utcába. Csak az épület átalakítása, felújítása 300 millió forintba kerül, de a Kormányzati Információs Központ közölte, hogy „az átalakítás végleges költségei a tervezés után lesznek konkrétabbak”. A költözéshez az első lépés már megtörtént: a kecskeméti képviselő-testület pár héttel ezelőtt már módosította a terület besorolását.

A kecskeméti államtitkárságon 110-en fognak dolgozni, a Kormányzati Információs Központ szerint egy részük Kecskemét környékéről, mások – a jelenlegi munkatársak közül – vállalták, hogy ott is folytatják a munkát. Azt azonban nem árulták el, hogy százalékosan hányan vállalták, illetve utasították vissza a költözést.

Kurucz Éva kormányszóvivő június 6-án jelentette be, hogy a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a karmelita kolostor épületébe költözik, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.”

Forrás:
2015 elejére Kecskemétre költözhet a vidékfejlesztési államtitkárság; Index.hu; 2014. november 7.