Skip to main content
közigazgatás: magyar

Az új polgármester átvilágítaná Szentendrét

Szerző: 2014. november 10.No Comments

„A szentendrei városvezetés legfontosabb feladata a 2013. decemberi ülésen elhalasztott, a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközponttal is kapcsolatos adósság-elszámolás újra napirendre tűzése lesz – emelte ki a Rádió Orient műsorában Verseghi-Nagy Miklós, a város új polgármestere, aki elmondta, hogy a hatékony működés érdekében megkezdik a hivatal teljes pénzügyi átvilágítását.

A két és félhónapos kampányt több mint száz fős csapat segítette – tudtuk meg Szentendre új polgármesterétől, aki ebben az időszakban a kapcsolatfelvételtől kezdve, a szervezési feladatokon át sok segítséget kapott személye, céljai, elképzelései megismertetésében. Eredményes volt a kommunikáció: a visszajelzések a közös beszélgetések is formálták a következő öt év együtt megvalósítandó programját.

A választások eredményeként a tíz egyéni Fidesz-KDNP által támogatott képviselőjelöltből kilenc jutott be a testületbe, ez az eddigihez képest egy szavazókerülettel kevesebb, de összességében így is kétharmados többségük van a kisváros 15 fős képviselő-testületében a Fidesz-KDNP képviselőinek.

Az október 22-ei alakulógyűlésen a testület új struktúrát alakított ki: három alpolgármestert választottak, egy általános, egy városfejlesztési és egy kulturális ügyekkel foglalkozót. A megváltozott struktúrának megfelelően szükség volt a szervezeti és a működési szabályzat átalakítására, melyet a testület egyhangúlag fogadott el. A testület munkáját három bizottság segíti a kötelező Pénzügyi Ellenőrző és Jogi Bizottság mellett. A Polgármesteri Hivatal felépítésében is az alpolgármesteri struktúra fog tükröződni.

A közeljövő legfontosabb feladata a 2013. decemberi ülésen elhalasztott, a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközponttal is kapcsolatos adósság-elszámolás újra napirendre tűzése és a jogszerű működéshez szükséges, pénzügyi területre kiterjedő átvilágítás. Emellett a megüresedett jegyzői tisztségre is pályázatot kel kiírniuk – fűzte hozzá a városgazda.

Zajlik ugyanakkor a hosszú távú tervezés is, az új csapat összeállítása új stratégia mentén. A tervek között szerepel új kommunikációs csatornák kiépítése, valamint online és papíralapú lakossági konzultációs platform létrehozása is. Az infrastrukturális beruházásoknál ugyanúgy, mint akár a köztéri szobrok esetében is fontos a közvélemény, a polgárok igényeinek felmérése. A képviselő-testületi üléseken a személyes érdeklődés csak mérsékelt, a közügyekről inkább a médián keresztül tájékozódnak a város lakói. Ezért törekednek új kommunikációs csatornák kiépítésére: szeretnénk interneten is nyomon követhetővé tenni a városvezetés munkáját – mondta Verseghi-Nagy Miklós.

‘Alapvető fontosságú az infrastruktúra és a városüzemeltetés rendbetétele , hiszen ez a záloga a jövőbeni tervek megvalósulásának. Szeretnék Szentendrén összehangolt kulturális tevékenységekkel nagyobb idegenforgalmat generálni. Célunk egy mindenki számára vonzó város kialakítása a testület, a bizottságok, egyesületek és a szentendrei polgárok közreműködésével úgy, hogy ezen szereplők mindegyike ott kapcsolódhasson be a munkába, ahol a leghatékonyabban tud segíteni’ – zárja a beszélgetést Szentendre polgármestere.”

Forrás:
Az új polgármester átvilágítaná Szentendrét; OrientPress; 2014. november 8.