Skip to main content
közigazgatás: magyar

Hatékonyabb lett a békéscsabai közigazgatás

Szerző: 2014. november 23.No Comments

„ Összesen majd’ negyvenmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert még tavaly a békéscsabai önkormányzat a polgármesteri hivatal szervezetfejlesztésére – hangzott el szerdán, a projektet értékelő sajtótájékoztatón, a békéscsabai városházán.

Dr. Kiss Gyula aljegyző elmondta, a forrásból a jelenleginél költségtakarékosabb és ügyfélközpontú területi közigazgatás kialakítására törekedtek.

– Egyebek mellett elemeztük és vizsgáltuk a hivatalhoz tartozó szervezetek feladat-ellátási rendszerének lakossági megfelelését. A helyi igényekre épülő szervezetfejlesztést akartunk végrehajtani, melynek középpontjában az ügyfél, a fenntarthatóság és a hatékonyság áll — hangsúlyozta az aljegyző. Hozzátette, az eredmények azt mutatják, hogy a polgármesterei hivatalban gyorsult az ügyintézés, csökkent a hibaszám és barátságosabbá vált a környezet.

Dr. Komán Ágnes projektmenedzser elmondta, kérdőíves kutatásban elemezték a lakosság véleményét az óvodai ellátástól egészen a városi utak karbantartottságáig. Az eredményeket továbbították az illetékes szervezeteknek, melyek így tudomást szereztek a felmerült igényekről. ”

Forrás:
Hatékonyabb lett a békéscsabai közigazgatás; beol.hu; 2014. november 19.