Skip to main content
közigazgatás: magyartörvények, határozatok

A Kormány 1707/2014. (XII. 3.) Korm. határozata a 2014–2020 közötti programozási időszakban a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program tervezésének egyes szempontjairól, valamint az operatív program területi és ágazati tervezési jogkörbe utalt forrásainak megoszlásáról

Szerző: 2014. december 4.december 8th, 2014No Comments

„A Kormány
1. egyetért azzal, hogy a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a továbbiakban: VEKOP) elsődlegesen gazdaságfejlesztést támogató beavatkozásokat, részben területi szempontú operatív programként területi fejlesztéseket és a régióhatárokon átnyúló hatással rendelkező ágazati fejlesztések megvalósulását támogató intézkedéseket tartalmazzon,

2. egyetért azzal, hogy a VEKOP indikatív forráskeretének
a) 87,07%-át az ezzel összefüggő ágazati tervezés eredményének megfelelően,
b) 12,93%-át területi felhasználású forrásként kell a programban szerepeltetni,

3. egyetért azzal, hogy a 2. pont b) alpontja szerinti forrással összefüggő tervezés integrált területi programok kialakítására irányuljon, és e terveket a következő önkormányzatok készítsék elő:
a) Budapest Főváros Önkormányzata,
b) Pest Megye Önkormányzata és
c) Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata,

4. egyetért azzal, hogy a VEKOP és az integrált területi programok keretében folyó tervezés során figyelembe kell venni
a) a kohéziós politikai kereteket,
b) a Partnerségi Megállapodást,
c) az ágazati stratégiák és programok fejlesztési irányait,
d) Budapest területfejlesztési koncepciója és programja, valamint integrált városfejlesztési stratégiája fejlesztési irányait,
e) Pest megye területfejlesztési koncepciója és programja fejlesztési irányait,
f) Érd megyei jogú város integrált városfejlesztési stratégiája fejlesztési irányait,

5. egyetért azzal, hogy a VEKOP indikatív, a nemzeti társfinanszírozást és a teljesítménytartalékot egyaránt magába foglaló támogatási keretéből
a) Budapest Főváros Önkormányzata 7,61%,
b) Pest Megye Önkormányzata 5,04%,
c) Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 0,28% és
d) az ágazati fejlesztések 87,07% arányú indikatív tervezési forráskerettel részesedjen,

6. egyetért azzal, hogy Pest Megye Önkormányzata és Budapest Főváros Önkormányzata a 3. pont szerinti tervezési feladataikat az érintett települési, illetve kerületi önkormányzatok bevonásával, az 1., 2., 4. és 5. pont szerint végezzék el,

7. felhívja a nemzetgazdasági minisztert és az érintett további minisztereket, hogy a 2. pont szerinti kerettel összefüggő tervezési munkálatok elvégzésébe vonják be Pest Megye Önkormányzatát, Budapest Főváros Önkormányzatát és Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatát,
Felelős: nemzetgazdasági miniszter érintett miniszterek
Határidő: folyamatos

8. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy – a nemzetgazdasági miniszter bevonásával –, valamint a nemzetgazdasági minisztert, hogy az általuk meghatározott szakmai tartalmú operatív program tervezésének eredményeként szerepeltessenek azokban budapesti és Pest megyei fejlesztéseket
a) az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Tengerügyi és Halászati Alap esetében prioritásonként a források legfeljebb 15%-a,
b) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap esetében programszinten a források 5%-a,
c) az Európai Szociális Alap esetében a korlátlanul igénybe vehető rugalmassági keret
terhére,
Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztere Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: folyamatos

9. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, a Miniszterelnökséget vezető minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 8. pont szerinti tervezés során biztosítsák, hogy a tervezett fejlesztések kimutatható hatással legyenek a kevésbé fejlett régiókra,
Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztere Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: folyamatos

10. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program, valamint a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program előkészítése során a Budapesten és Pest megyében megvalósítandó fejlesztésekre vonatkozó igényeket vegye figyelembe,
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: folyamatos

11. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2. és az 5. pont szerinti indikatív kereteket, valamint az 1. pontban és a 4. pontban rögzített elveket a VEKOP kidolgozása és az Európai Bizottsággal való megtárgyalása során vegye alapul,
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: folyamatos

12. visszavonja a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) és a Közép-magyarországi régió területén végrehajtandó fejlesztések forrásai felhasználásának tervezéséről szóló 1323/2013. (VI. 12.) Korm. határozatot…”

Forrás:
A Kormány 1707/2014. (XII. 3.) Korm. határozata a 2014–2020 közötti programozási időszakban a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program tervezésének egyes szempontjairól, valamint az operatív program területi és ágazati tervezési jogkörbe utalt forrásainak megoszlásáról; Magyar Közlöny; 2014. évi 164. szám, 2014. december 3.; 17573-17575. oldalak (pdf)