Gémesi: 30 milliárddal kevesebb jut az önkormányzatoknak

„A szociális feladatok áthárításával közel 30 milliárddal kapnak kevesebbet jövőre az önkormányzatok – közölte rádiónkban Gémesi György. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke felháborítónak tartja, hogy az iparűzési adóból kellene fedezniük a hozzájuk kerülő szociális támogatásokat, ezzel ugyanis a helyi fejlesztések maradnának el. Kérdés az is, hogy a szegényebb települések milyen kritériumok alapján jutnak majd kormányzati többletforráshoz.

A kormány a napokban döntött úgy, hogy márciustól az önkormányzatok feladata lesz a szociális támogatások kiosztása. Az állami felelősségi körbe tartozó ellátások járási hatáskörbe, az önkormányzati ellátások képviselő-testületi hatáskörbe kerülnek. Gémesi György szerint évek óta folyamatosan csökken a finanszírozásuk, még egyes feladatok elkerülésével is – például köziktatás – harmincmilliárdos a differencia.

A MÖSZ elnöke közölte, a segélyek kiosztásának áthárítás újabb terhet ró az erősebb önkormányzatokra, hiszen a számukra ki nem osztott pénzből nyújt támogatást a kormány a szegényebb településeknek. A megfelelő adóerő-képességgel nem rendelkező önkormányzatok ugyanis jövőre pályázhatnak központi költségvetési forrásra.

Kevesebb jut ráadásul a rászorulóknak is. A korábban önkormányzattól kapott 22.800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatás átkerül az államhoz, viszont megszűnik az állam által biztosított a rendszeres szociális támogatás ugyanekkora összegben – említ egy példát Gémesi. Eddig a támogatások 90 százalékát az állam utalta ki, 10 százalékban az önkormányzatok, most már semmit nem ad hozzá az állam – magyarázta.

A kérdés, hogy miből fedezik a települések ezt az új feladatot. A polgármester közölte, tévedés, hogy az adósságkonszolidáció által felszabadult összegből ez kifizethető, hiszen – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is korábban kijelentette – ezt a pénzt a helyi gazdaság élénkítésére kell használni.

Az Országgyűlés lehetőséget teremtett az önkormányzatok számára, hogy saját adókat vessenek ki költségeik fedezésére. Ezt az ország lakossága nem bírja el, egyébként is december 1-jéig kellett benyújtani a helyi adórendeletekkel kapcsolatos módosításokat a képviselőtestület felé, így már nincs mozgástér – mutat rá Gödöllő polgármestere hozzátéve, például közműfejlesztési hozzájárulásra lehetne ez alatt gondolni. Marad az átcsoportosítás, aminek a járdaépítések, fejlesztések látják majd kárát. A kormány szerint a városok a beszedett iparűzési adóból ki tudják majd fizetni ezeket a támogatásokat. Gémesi hangsúlyozta, ez az adó a településfejlesztés bázisösszege. „Mivel a cégek termelik meg, jogos igény, hogy gazdaságfejlesztésre fordítsuk”.

Arról, hogy melyik állampolgár mennyi segélyre jogosult helyi rendeletekben döntenek majd, tehát helységenként változik, hogy hasonló életkörülmények között élők mennyit visznek haza. A kisebb települések számára segítség lehet az elkülönített kormányzati forrás, ugyanakkor kérdés, mennyire lehet ezt egységesen, normatív alapon és nem egyéb szempontok alapján kiosztani a helyhatóságok között – mutat rá a visszaélés lehetőségére a polgármester. A települések jövőképével kapcsolatban Gémesi György hangsúlyozta, a jövő évi költségvetés is mutatja, ma az önkormányzati autonómia nagyon meg van tépázva.

A teljes interjút IDE kattintva hallgathatja meg.”

Forrás:
Gémesi: 30 milliárddal kevesebb jut az önkormányzatoknak; OrientPress; 2014. december 3.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.