Skip to main content
gazdaságpolitikaszakirodalomtársadalom

Megjelent a Társadalmi riport 2014

Szerző: 2014. december 13.No Comments

„Megjelent a Társadalmi riport 2014 című kötet (szerk.: Kolosi Tamás és Tóth István György), amely a TÁRKI 1990-ben indult sorozatának immár 13. kötete. A könyvben szereplő 28 tanulmány átfogó képet nyújt a magyar társadalom, gazdaság és politika fontosabb jelzőszámairól és trendjeiről az egyes területek vezető magyarországi szakértőinek elemző értékelésével. A 2014-ben megjelenő kötet újdonsága, hogy öt, a szerkesztők által felkért különösen nagyra becsült magyar értelmiségi egy-egy esszében külön is jelezte, hogy mit tart a magyar társadalom legfontosabb problémájának, véleményükkel segítettek tájékozódnunk abban, hogy hol is vagyunk, merre tartunk.

A kötet a következő kérdésekre igyekszik választ adni, szigorúan empirikus tényekre és konkrét adatfelvételekre épülve:

  • Hogy alakult a magyar gazdaság és társadalom felzárkózása az Európai Unió országaihoz?
  • Miképpen változtak a fontosabb demográfiai trendek?
  • Iskolázottabbak lettünk-e, jobbak lettek-e a kompetenciáink?
  • Mennyivel nőtt a foglalkoztatottság és a munkahelyek száma?
  • Mit tudunk a Magyarországról elindult elvándorlás motívumairól és lehetséges hatásairól?
  • Hogy változtatott attitűdjeinken a gazdasági válság és a politika?
  • Hogyan alakult át a politikai intézményrendszer, milyen politikai folyamatok zajlottak le?
  • Milyen politikai törésvonalak jellemzik a magyar társadalmat?”

A Társadalmi riport idei kötetének létrejöttét számos cég és magánszemély által a TÁRKI Alapítványnak nyújtott nagylelkű támogatás tette lehetővé.

A kötetet 2014. december 11-én mutattuk be. Ha tovább kattint, letöltheti a kötet tanulmányait és megtekintheti a kötet fő tanulságait összefoglaló prezit, amely minden tanulmányból és esszéből felvillantja a legfontosabb üzeneteket.”

Forrás:
Megjelent a Társadalmi riport 2014; TÁRKI; 2014. december 11.