Skip to main content
közigazgatási informatikaművelődés

Négy éven belül eltűnhetnek a hagyományos iskolai ellenőrzők

Szerző: 2014. december 13.No Comments

„Négy éven belül eltűnhetnek a hagyományos iskolai ellenőrzők: az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanis az ellenőrzők, osztálynaplók és nyomtatott dokumentumok helyett végleg áttérne az elektronikus adminisztrációra, tudta meg a Magyar Nemzet.

Az e-naplók kizárólagos használatához azonban a tárca szerint az kell, hogy az iskolák mellett az otthonokban is biztosítva legyen az internet. A köznevelési államtitkárság szerint jelenleg az iskolák 20-25 százaléka használja az elektronikus adminisztrációt, és folyamatosan bővül az intézmények köre. Az e-napló előnye lenne, hogy rögzíthető és mindenki által elérhetőek benne
a tanulók osztályzatai és szöveges értékelései, az órarend, a tanmenet, a hiányzások, az igazolatlan órák, a késések, a helyettesítések, az iskolai események, a felhívások és az értesítések, valamint nyilvántartható benne a pedagógusok munkaideje.

A papíralapú dokumentációt leváltó program a köznevelési államtitkárság szerint segítheti az órarendtervezést, a tantárgyfelosztást és statisztikai adatokat is szolgálhat különböző elemzésekhez. A tanulóknak azonban rossz híre van a lapnak: az e-naplóhoz a szülők is hozzá tudnak férni, így nincs több eltitkolt egyes és igazolatlan hiányzás, mert rögzítve van minden dolgozat, intő és igazgatói dicséret. A lap szerint az e-napló a szülők körében eddig igen kedvező fogadtatásra talált.

Jelenleg 15-20 különböző szoftvert használnak az e-naplót bevezető iskolák, de a Magyar Nemzet úgy tudja, a szaktárca hosszabb távú tervei között az egységes adminisztrációs rendszer bevezetése is szerepel.”

Forrás:
Négy éven belül eltűnhetnek a hagyományos iskolai ellenőrzők; Szűcs Gyula; Index.hu; 2014. december 13.