Akcióba lépnek a brüsszeli szellemirtók: Lehet, hogy mégsem fogják egységesíteni a WC-tartályok űrtartalmát

„ A jövőben visszavonhatja az Európai Bizottság azokat a jogszabályi javaslatokat, amelyekről ésszerű határidőn belül nem sikerül megállapodniuk a tagállamoknak és/vagy az Európai Parlamentnek. A Juncker-Timmermans duó új megközelítéséből már jövő héten ízelítőt kaphatunk, amikor a biztosi testület elfogadja a 2015-ös munkaprogramját.

A múltban év végén gépies és unalmas eseménynek számított a következő évre vonatkozó bizottsági munkaprogram elfogadása. Most azonban más a helyzet, aminek több oka is van. Az egyik, hogy ez lesz a Jean-Claude Juncker által elnökölt Bizottság első éves munkaterve, és az intézmények kíváncsian várják, hogy visszaköszönnek-e benne, és hogyan azok a politikai prioritások és projektek, amelyek mellett Juncker megválasztásakor elkötelezte magát.

De, talán ennél is nagyobb várakozás előzi meg azt, hogy a testület hogyan váltja valóra a jobb szabályozásra (értsd a szabályok egyszerűsítésére és a felesleges rendelkezések kigyomlálására) vonatkozó ígéretét. Kedden gördül le a függöny, amikor a biztosi kollégium Strasbourgban elfogadja 2015-ös munkaprogramját, ami várakozások szerint már egy sor konkrét szabályozási javaslatot is tartalmazni fog. Úgy, ahogy a Bizottság „bürokrácia-irtásért” felelős tagja, Frans Timmermans, első alelnök korábban kilátásba helyezte.

A brüsszeli politikai piacon máris egymást érik a találgatások arról, hogy vajon milyen létező jogszabályokat, most tárgyalt vagy készülő javaslatokat fokozhat le, esetleg vonhat vissza a Bizottság. Az alelnök környezetében ugyanakkor mérsékletre intenek: a 2015-ös munkaprogram csak a kezdet, és senki ne számítson arra, hogy kedden egy „cunami” söpör majd végig az uniós joganyagon.

A brüsszeli EUobserver ugyanakkor úgy tudja, hogy Timmermans 80 jogszabály kigyomlálását javasolja majd kollégáinak. Többségükben olyan jogi aktusokról van szó, amelyek más jogszabályok miatt feleslegessé váltak, például az agrártámogatások vagy a többéves keretköltségvetés terén.

A portál által látott listán szerepel a biotermékek címkézéséről, a radioaktív anyagok regisztrációjáról, az atomlétesítményeknek nyújtható kölcsönökről vagy az alkoholtermékek jövedéki adójának harmonizálásáról szóló javaslat is, amelyekben az a közös nevező, hogy a Bizottság megítélése szerint záros határidőn belül nincs esélyük az elfogadásra.

Más tervezeteket pedig azért kellene ejteni, vagy visszavonni a „pultról” és átdolgozni, mert nagyon messzire elkanyarodtak a bizottsági javaslat eredeti céljaitól. Ezek közé tartozik állítólag az energiaterméket terhelő adó, de a növényi reproduktív anyagok piaci elhelyezésének szabályaira vonatkozó javaslat is, aminek visszavonását az Európai Parlament kérte a Bizottságtól.

Úgy tudjuk, hogy az egyik kritérium, amit Timmermans figyelembe kíván venni, amikor javaslatok sorsáról dönt, hogy mennyi ideje várnak elfogadásra az uniós törvénygyárban. Az ésszerűség határain túl elhúzódó ügyek mesterséges életben tartásának ugyanis nem látja sok értelmét.

A hollandus értesülésünk szerint azon a megközelítésen szeretne változtatni, ami Descartes-i mondás (Gondolkodom, tehát vagyok) parafrázisával „a törvénykezem, tehát vagyok” logikát követi. Vagyis azt, hogy a jogszabályi javaslatok kezdeményezéséért felelős Bizottságban elég gyakran tetten érhető hozzáállást, ami egyfajta önigazolási kényszerből szabályozni akar.

„A Bizottságban briliáns képességű tisztviselők dolgoznak, de nem mindig briliáns munkákon dolgoznak” – foglalta össze egy nevének mellőzését kérő forrás a helyzetet.

Timmermans azt is világossá tette nemrég, hogy nem látja értelmét olyan kezdeményezéseknek, amelyeket a tagállamok eleve ellenségesen fogadnak. Ezzel párhuzamosan nagyobb mozgásteret adna a tagállamoknak az egyes irányelvek végrehajtásában, jobban tükrözve a sajátos tagállami viszonyokat.

A szürrealistának tűnő kezdeményezések közé sorolják egyesek a WC-tartályok űrtartalmának harmonizálásáról szóló javaslatot, amiről egy illetékes szerint egy ízben egy álló órán át véresen komoly vita folyt az Európai Parlamentben (nem plenáris ülésen).

Biztosan nem esik viszont áldozatul Timmermans újító énjének a nagybankok tevékenységének szétválasztásáról szóló irányelv-tervezet, ami Michel Barnier előző belső piaci biztos egyik zászlóshajójának számított, és az Európai Parlament is nagyon zokon venné a visszavonását. Nem érezheti biztonságban magát ugyanakkor az a korábbi javaslat, ami a szülési szabadság időtartamát próbálná minimális szinten rögzíteni. (Közben ki is szivárgott, hogy a Bizottság valóban ejteni kívánja a javaslatát).

Frans Timmermans már korábban nyilvánosság előtt elmondta, hogy a műanyag szatyrok kivezetéséről szóló javaslatot is legszívesebben a kukába dobná, vagy a tagállamokra bízná. Ehhez képest hírek szerint szomorúan vette tudomásul, hogy a Tanács és az EP már talált egy közös nevezőt az ügyben, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehetne a jó szabályozás mintapéldájának nevezni.

Az egyszerűsítési kísérlet, ami egyébként már a Barroso-bizottság alatt elkezdődött és REMIT néven Junckerék alatt bontakozhat majd ki igazán, nem feltétlenül jelenti majd meglévő javaslatok vagy jogszabályok visszavonását. Más esetekben azért vonja be a Bizottság a polcról ezeket a tervezeteket, hogy átdolgozhassa és új, fogyaszthatóbb formában újra előterjeszthesse azokat.”

Forrás:
Akcióba lépnek a brüsszeli szellemirtók; BruxInfo; 2014. december 11.

A bejegyzés kategóriája: jog, közigazgatás:külföldön
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.