Skip to main content
gazdaságközigazgatási informatika

Az AGRYA ellenzi az online árukövetési rendszer (EKÁER) jelenlegi tervezet szerinti bevezetését

Szerző: 2014. december 14.No Comments

„A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA az online árukövetési rendszer (EKÁER) bevezetését ellenzi. Az AGRYA álláspontja szerint a tervezett új rendszer átgondolatlan, előkészítetlen és a mezőgazdasági termelés, kereskedelem és áruforgalom sajátosságait nem veszi figyelembe.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége elkötelezett minden, a gazdaság fehérítését célzó intézkedés támogatásában. Több korábbi javaslatunkkal is ösztönöztük a mezőgazdaságot érintő, tisztességes piaci magatartást segítő intézkedés bevezetését és megvalósítását. Ennek megfelelően az új, online árukövetési rendszer alapvető céljaival is egyetértünk, vagyis az áruk fiktív szállítmányozásával összefüggő visszaélések, és az ezekkel okozott súlyos károk minél hatékonyabb visszaszorításával.

A kormany.hu oldalra 2014. december 10-én 10:43-kor, 2014. december 11-e, 16 órai véleményezési határidővel feltett rendelettervezeteket azonban átgondolatlan, előkészítetlen és a mezőgazdasági termelés, kereskedelem és áruforgalom sajátosságait figyelembe nem vevő tervezeteknek tartjuk.

A tervezetek nem veszik figyelembe többek között:

  • a megtermelt saját áru, saját járművel, saját telephelyre történő beszállítását (pl. kombájntól a szárítóra, telephelyre)
  • a zöldség-gyümölcs ágazat értékesítési sajátosságait (pl. nagybani piacra történő szállítás, termelői szervezeteken keresztüli értékesítés…)
  • a kistermelők, őstermelők kisértékű értékesítéseit
  • az egyes áruk, árucsoportok közötti értékbeli és mennyiségbeli szélsőségeket (pl. gabona vs. csomagolt zöldség vetőmag)
  • nincs tisztázva az első adóköteles termékértékesítés és a végfelhasználó fogalma
  • a biztosítékadási kötelezettség komoly likviditási gondokat is okozhat termelőknél
  • stb.

A rendelkezésre álló szűk, alig több mint 1 napos véleményezési határidőt nem tartjuk elegendőnek ilyen horderejű intézkedés egyeztetéséhez. Részletes szakmai javaslatainkkal felajánljuk együttműködésünket a szabályozás céljainak megfelelő tervezet véglegesítéséhez és annak szakmai egyeztetéséhez.

Addig is egy fiatal gazdálkodó véleményét idézzük:
„Az én példámból kiindulva: nagy nehezen elkuncsorgom a krumplimat valahova 26+ÁFA áron, pedig a francia olcsóbb. Felrakom a csodaszép piros kisautómra a 22.000 kg-t. Elmegyek a benzinkútra, veszek viszonylati jegyet Budapestig: 32.000 Ft. Mielőtt elindulok (előtte 15 nappal, mert ugye a jövőbe látok) felkeresem az EKAER rendszert és regisztrálom merész elképzelésemet tevékenységemről. Kell hozzá NEBIH-FELIR jogosultság. Csak némi pénz kérdése. Az elmúlt két hónap eladási átlagából meghatározom azon mennyiséget, melyet értékesítettem ezen kockázatos termékből és némi óvadékot teszek le a NAV-nál. Az érték 15%-át – még szerencse, hogy az import lenyomta az árat :-). Szóval regisztrálok (ki, mit, honnét, hova, kinek…ja és merre) kapok egy EKAER kódot, aminek birtokában beülhetek a piros kisautómba és ezer veszély között megközelíthetem a vásárlót. Aki rögtön megörül és szalad bejelenteni, hogy a kockázatos termék megérkezett. Rögtön számlát írok és annak az adó részét befizetem, ahogy kell. A költségek, ami ezen 1 db fuvart terhelik és legalább 60-70-95 napig finanszírozok kb. 273.000 Ft/kamion vagyis 12,4 Ft/kg ilyen krumpli árak mellett! Egy átlagos (60 Ft/kg) árnál 586.000 Ft/kamion vagyis 26,6 Ft/kg. Ha útközben belefutok egy ellenőrbe és a kapott kódot nem tudja értelmezni, akkor elkobozza a drága, ugyanakkor kockázatos terméket. Elviszi, és még a 40%-t befizetem, mint büntetést. Eközben Pavel a lengyel sofőr integetve elsuhan mellettem, mert nem érteni magyar mit akar kód?

Őstermelők se röhögjetek! Amikor 22 láda meggyet visztek leadni a felvásárlónak akkor Ti is így jártok. A két disznó húsa az utánfutón is ez a kategória!

Kicsit számolgattam: abban az esetben, ha pl. eladok 20 kamion „drága” krumplit valamelyik hipermarketnek akkor éppen éhenhalok, inkasszálnak, végrehajtanak és valószín_ már-már felszámolásomat fontolgatja a NAV a sok ÁFA és reg. díj mulasztásom miatt mielőtt az első pénzek úgy 3 hónap után beesnek a végrehajtó számlájára.

Ezt lenne tényleg a megoldás? Lehet, hogy „csak” az ÁFÁT kellene inkább mérsékelni….””

Forrás:
Az AGRYA ellenzi az online árukövetési rendszer (EKÁER) jelenlegi tervezet szerinti bevezetését; AGRYA; 2014. december 12.