Skip to main content
informatikaInternetközigazgatási informatikatársadalom

Portré: Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatika Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke

Szerző: 2014. december 14.No Comments

„ Szijártó Zoltán, a Kormányzati Informatika Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) elnöke a határidők be nem tartását tolerálja a legkevésbé, a politikai pálya sosem vonzotta, annál inkább a növények, amelyekkel előszeretettel veszi körül magát.

– Hogyan került a KIFÜ elnöki székébe?
– Villamosmérnöki és kommunikációs szakmérnöki végzettségemet a BME-n szereztem meg, az egyetemről egyenes út vezetett a Videotonhoz, ahol programozóként kezdtem. Egy rövid IBUSZ-os kitérő után a Frekvenciagazdálkodási Intézet, utána pedig a Hírközlési Főfelügyelet következett. Ezt követően a versenypiacon vállaltam munkát projektvezetőként, tanácsadóként, majd 2007-ben a Vám- és Pénzügyőrségnél kaptam informatikai vezetői beosztást. 2011 folyamán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Integrált Informatikai és Telekommunikációs Intézetének főigazgató-helyettese voltam, majd innen kerültem a KIFÜ-höz projektigazgatónak. 2012-ben neveztek ki az ügynökség elnökévé, azóta ezt a megtisztelő feladatot látom el.

– Karrierje során mozgatták önt politikai ambíciók?
– Egyáltalán nem, ez sosem jutott eszembe. Az, hogy a munkámból adódóan politikusokkal, állami vezetőkkel kellett együttműködni, természetesen gyakran előfordult, s államigazgatási környezetben mindig jól is tudtam kommunikálni. A szakmapolitika dolga a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumé (NFM). A KIFÜ tevékenysége a szakmapolitika által meghatározott célok megvalósítására terjed ki.

– Mire fókuszálnak jelenleg az ügynökségnél?
– Az áprilisi választásokat követően komoly változások történtek, az NFM-től illetve a KIFÜ-től eltávolodott az e-közigazgatási projektek halmaza, s átkerült a Belügyminisztérium alá tartozó szervezetekhez. Ez nagy váltást jelentett, s most ősz tájékán alakult ki, hogy a KIFÜ-nek a következő időszakában a digitális Magyarország, a digitális nemzet megvalósításában lesz jelentős szerepe. Tehát a Digitális Nemzet Fejlesztési Programon dolgozunk s ez lesz a KIFÜ-nél a következő években is az a terület, ahol nagyot kell alkotni.

– Mi motiválja munkájában, és hogyan képes folyamatosan motivált maradni?
– Szeretek magam elé célokat kitűzni s szeretem azokat megvalósítani. Engem legfőképpen ez motivál, ez egyfajta belső motiváció. Amennyiben pedig az elért eredménnyel a külvilág is elégedett, jól reagál rá, annak különösen örülök.

– Van olyan, amit nem tolerál a munkatársaktól?
– A határidők be nem tartását nagy fegyelmezetlenségnek tartom. Mindenki számít a másikra, ahogy én is számítok a többiekre. Aki nem tartja be a határidőket, arra nem lehet számítani, s akire nem lehet számítani, az nem igazi csapatjátékos.

– Mit csinál szívesen szabadidejében?
– Nagyon szeretek növényekkel foglalkozni. Sok növényem van, amelyeket szívesen gondozok, s színesítem velük a környezetemet. Fiatalabb koromban sokat sportoltam és rengeteget utaztam, de a napi 10-12 óra munkát követően manapság amennyi szabadidőm csak van, azt igyekszem a családommal tölteni.”

Forrás:
Időben, pontosan; Miski Gábor; IT Business; 2014. 12. 13.