Skip to main content
közigazgatás: magyar

2015-re házhoz jönnek az állami szolgáltatások

Szerző: 2014. december 31.No Comments

„A kormányhivatali struktúra fontos célkitűzése, hogy a jövőben az ügyintézők elektronikai eszközökkel felszerelve járják a kistelepüléseket. „Egyre kisebb egységekben gondolkodunk, a jövő év végére az állam a legkisebb településre is el fog érni. Minden szolgáltatást koncentráltan a helyszínre fogunk vinni” – a Rádió Orient műsorában Tarnai Richárd kormánymegbízott az átalakítások mellett a vasárnapi foglalkoztatás kérdésére is kitért.

A 2014-es év választásai során az állampolgárok minden szinten kinyilváníthatták véleményüket és akaratukat. Az összeszokási időszakban, az országgyűlési választásokon a kormányhivatal mindössze segédhadtest volt a megyei főjegyző mellett. Ezzel szemben az európai uniós és az önkormányzati választás már a rutin megvalósítását jelentette. Tarnai Richárd kormánymegbízott kiemelte, a kormányhivatalok jól vizsgáztak új feladatkörükben.

A kormányhivatalok megnövekedett terhei közül a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője az önkormányzati képviselők képzésének megszervezését emelte ki. A félnapos kötelező továbbképzés során a résztvevők információkat kapnak az önkormányzati és az állami élet működéséből. „A jogszabályváltozások, az ügyfelek magas szintű kiszolgálásának igénye egyértelművé tette, hogy nem lehetnek felkészületlen képviselők.

A kormányhivatalok szerepe az új szervezeti struktúrában tovább erősödött. Tarnai Richárd kiemelte, a Miniszterelnökség a végrehajtási fázis első lépcsője. A kormányhivatalok ide kerülésével megyei szinten közvetlenül tudják végrehajtani a kormányzati döntést. „Koncentráltabb lett a végrehajtás, valamint nagyobb a felelősség. Átláthatóbbá vált a rendszer. Egyértelmű felelősség, egyértelmű felhatalmazás – erről szól az átalakítás.”

A közelmúltban szavazták meg a vasárnapi foglalkoztatást érintő törvénymódosítást. Tarnai rámutatott, a munkáltatók nem tartják be a szabályokat, a megvizsgált 254 esetből 171-ben találtak visszaéléseket. „A feketemunka melegágya a vasárnapi munkavégzés. Az új törvény révén a heti 2 pihenőnap közül az egyik kötelezően vasárnap lesz. Ez a rendelkezés visszaadja a munkavállalók szabadságát, visszaállítja az országot az európai irányvonalba. Eleinte lesznek kellemetlenségek, de hozzá lehet szokni” – tette hozzá a Rádió Orient vendége.

A kormányhivatali rendszer célja az ügyfelek életének egyszerűbbé tétele. A kormánymegbízott kiemelte, fontos célkitűzés a jövőre, hogy az ügyintézők elektronikai eszközökkel felszerelve járják a kistelepüléseket. „Egyre kisebb egységekben gondolkodunk, a jövő év végére az állam a legkisebb településre is el fog érni. A 2015-ös év a házhoz menetel éve lesz, minden szolgáltatást koncentráltan a helyszínre fogunk vinni.””

Forrás:
2015-re házhoz jönnek az állami szolgáltatások; OrientPress; 2014. december 23.