Skip to main content
gazdasághírközlésközigazgatás: magyartávközléstörvények, határozatok

A Kormány 1851/2014. (XII. 30.) Korm. határozata Magyarország Nemzeti Infokommunikációs Stratégiájának módosításáról és a „Zöld könyv az infokommunikációs szektor 2014–2020 közötti fejlesztési irányairól” című akcióterv elfogadásáról

Szerző: 2014. december 31.No Comments

„A Kormány
megerősítve az infokommunikációs ágazat 2014–2020 közötti fejlesztésére vonatkozó korábbi stratégiai döntéseit, figyelembe véve egyúttal az Európai Bizottsággal közösen elfogadott Partnerségi Megállapodásban erre vonatkozóan megállapított előzetes feltételeket

1. egyetért a Magyarország Nemzeti Infokommunikációs Stratégiájáról szóló 1069/2014. (II. 19.) Korm. határozattal elfogadott, a 2014–2020 közötti időszakra szóló Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (a továbbiakban: NIS) módosításával (a továbbiakban: Módosítás) és felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a NIS-nek a Módosítással egységes szerkezetben való közzétételéről a kormányzati portálon;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: azonnal

2. egyetért a NIS végrehajtásával összefüggő kormányzati cselekvési tervet tartalmazó, a „Zöld könyv az infokommunikációs szektor 2014–2020 közötti fejlesztési irányairól” című akciótervvel (a továbbiakban: Zöld Könyv) és felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a Zöld Könyvnek a kormányzati portálon való közzétételéről;
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: azonnal

3. elrendeli a Zöld Könyvben foglalt intézkedések megvalósítását és az azokhoz szükséges források biztosítását a 2014–2020-as időszakra szóló operatív programokból.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter belügyminiszter érintett miniszterek
Határidő: azonnal…”

Forrás:
A Kormány 1851/2014. (XII. 30.) Korm. határozata Magyarország Nemzeti Infokommunikációs Stratégiájának módosításáról és a „Zöld könyv az infokommunikációs szektor 2014–2020 közötti fejlesztési irányairól” című akcióterv elfogadásáról; Magyar Közlöny; 2014. évi 187. szám, 2014. december 30.; 26502. oldal (pdf)