Skip to main content
közigazgatás: magyar

Lázár János aktuális kérdésekről

Szerző: 2015. január 4.No Comments

„…– Továbblépünk a gazdasági és az állami rezsicsökkentés irányába. Mérsékeljük az illetékek, a bírságok dí­jait, több szolgáltatást kívánunk nyújtani, mindezt átláthatóbb viszonyok között. Mindent el fogunk követni, hogy a gazdaság szereplői, különösen az iparban, olcsó áramhoz jussanak. A kormány célja, hogy a régióban mi legyünk a legerősebb ország. A gazdasági versenyképességünk növelése érdekében fogjuk átszervezni a szakképzést, fejlesztjük az oktatási rendszert, és modernizáljuk az országot. Az uniós adófizetők mindehhez óriási anyagi támogatást nyújtanak. Erős államra van szükség, a bürokrácia csökkentése pedig növeli a versenyképességünket. Mindez további vitákkal jár, de egy hatékony, olcsó és jól működő állam megéri a politikai csatákat.

– A bürokrácia leépítése milyen létszámú elbocsátással jár majd?
– Százkilencvennyolc járás van az országban, 2015 végére 260 kormányablakot alakítunk ki. A járási struktúra jól működik, közel van az emberekhez. Ezzel szemben 925 ezren dolgoznak az államigazgatásban, miközben összesen négymillióan fizetnek adót. A hárommillió adófizető tartja el a jelenlegi bürokráciát. Ráadásul ez egy fordított piramis: minél följebb megyünk az állami hivatali ranglétrán, annál többen dolgoznak. Míg az állampolgárokkal, az ügyfelekkel egy ember találkozik, neki már két főnöke van, akik fölött négyen állnak. Ez megengedhetetlen. Ma például a kormányhivatalokban 26 ezer dolgozóra, háromezer-ötszáz vezető jut. Ezt nem lehet ésszerűnek nevezni. Ezért nincs értelme arról beszélni, hány embert kell elbocsátani, mert van olyan terület, ahol le kell építeni, de van olyan is, ahol fel kell venni munkatársakat. Az állam feladata, hogy szolgálja az embereket, ezért olyan ügyekkel kell foglalkoznunk, amely érdekli a választókat, és az életminőségüket jobbá teszik. Ilyen például a háziorvosi rendszer megerősítése, valamint az, hogy a betegségeket megelőzzük. Vajon a társadalombiztosítás számára ugyanolyan kockázatot jelent az az ember, aki rendszeresen részt vesz a szűrővizsgálatokon, mint az, aki nem megy el? Az állam hogyan tudja honorálni azt, ha valaki foglalkozik a betegségek megelőzésével, az előzetes kontrollal? Csak mintaképpen kiragadtam egy példát, de hozhatnám a tömegközlekedést is, amire az időnket, energiáinkat és a bizalmat használnunk kellene.

– A tömegközlekedés átalakítása mikor indul? Milyen változtatásokra kell számítania az utazóknak?
– Járási szinten akarjuk megszervezni az állami szolgáltatásokat, így alakítjuk majd ki az egészségügyi, oktatási centrumokat. Addig már sok kormány eljutott, hogy az egészségügyi, oktatási és szociális rendszereket átalakítsa, de ezt még soha, senki nem egyeztette az ország közlekedési térképével. Szeretnénk elérni, hogy az egészségügy átalakítása kapcsán arról is beszéljünk, hogy a beteg hogyan jut el az adott kórházba. Van, ahol a vasutat, van, ahol a buszközlekedést kell átszervezni, de olyan része is akad az országnak, ahol a tömegközlekedést nem lehet igénybe venni, ott bizony autóval lehet csak eljutni az ellátási központokhoz. Meg kell változtatni azt a gyakorlatot, hogy a Volán évek óta nem hajlandó figyelembe venni a menetrendek összeállításakor az utazóközönség igényeit. Ki kell alakítanunk az egységes, országos közlekedésszervezési rendszert, a vasutat és a buszjáratokat összehangolva egyeztetni kell a menetrendeket. Felháborító, hogy ezek a rendszerváltás után huszonöt évvel még mindig rendezetlen kérdések.

– Mintha nem is a miniszter, hanem még mindig a polgármester beszélne önből.
– Ha ezt így látja, az nekem dicséret. A miniszterelnök elvárja tőlem, hogy ilyen ügyekkel foglalkozzam. Ezt a polgármesterként is rám jellemző lendülettel, vehemenciával teszem. Keresem a megoldásokat, mert az elmúlt tizenöt évben megtanultam, hogy sem az emberek nélkül, sem az emberek ellenére nem lehet egy közösséget kormányozni. Az utóbbi időben mindenfelől kapom a kritikákat, részben alappal, részben nélküle. Vannak, akiknek túl gyors vagy túl határozott a stílusom, de meggyőződésem, hogy csak ilyen céltudatos politikával és rengeteg munkával tudjuk az ország érdekeit szolgálni.”

Forrás:
Lázár János: Dolgozni kell, nem szabad elbizonytalanodni; Pindroch Tamás; Magyar Hírlap; 2014. december 22.