Skip to main content
jogközigazgatás: magyartörvények, határozatok

A Kormány 1011/2015. (I. 22.) Korm. határozata a közigazgatási perrendtartás kodifikációjáról

Szerző: 2015. január 23.No Comments

„1. A Kormány elrendeli a közigazgatási perjog felülvizsgálatát, az önálló közigazgatási perrendtartás kidolgozására irányuló munkálatok megkezdését, és felhívja az igazságügyért felelős minisztert a közigazgatási perrendtartás koncepciójának kidolgozására.
Felelős: igazságügyért felelős miniszter
Határidő: 2015. I. negyedév

2. A Kormány elrendeli a tudomány, az igazságszolgáltatás, a központi és a területi közigazgatás, valamint az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselőinek részvételével – koncepcionális súlyú kérdésekben való álláspont kialakítása, valamint szakmai agyagok előkészítésében, véleményezésében való részvétel céljából – az Államreform Bizottság felállításáról szóló 1602/2014. (XI. 4.) Korm. határozattal létrehozott Államreform Bizottság eseti munkacsoportjaként, a Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság létrehozását. A Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság elnöke az Államreform Bizottság elnöke. A Kormány felhívja az igazságügyért felelős minisztert, hogy tegye meg a Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság létrehozásához szükséges intézkedéseket.
Felelős: igazságügyért felelős miniszter
Határidő: azonnal

3. A Kormány felhívja az igazságügyért felelős minisztert, és felkéri az Államreform Bizottság elnökét, hogy együttesen kérjék fel a Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság tagjait.
Felelős: igazságügyért felelős miniszter
Határidő: azonnal…”

Forrás:
A Kormány 1011/2015. (I. 22.) Korm. határozata a közigazgatási perrendtartás kodifikációjáról; Magyar Közlöny; 2015. évi 5. szám, 2015. január 22.; 219-220. oldalak (pdf)