Skip to main content
gazdaságInternet

Analóg szállások: Van még hova fejlődnie a hazai vendéglátásnak

Szerző: 2015. január 25.No Comments

„Elvétve akadnak igazán előremutató, a vendégek kényelmét 21. századi módon szolgáló szállodai informatikai és telekommunikációs megoldások Magyarországon. Ugyanakkor a szálláshelyen „kívül” már az internet diktál, csak a szállásadók saját weboldala átlagosan a forgalom harmadáért „felel” – derült ki a Szallas.hu és a Samsung közös felméréséből.

A szállásadók mindössze 1 százaléka kínál valóban 21. századi tévészolgáltatást a vendégek számára, mely a számlabetekintésen, a telefonos integráción, illetve a digitális csatornákon túl olyan okos lehetőségeket biztosít, mint például a filmkölcsönzés, a skype-olás vagy éppen a Facebook-használat – derült ki a Samsung és a Szallas.hu friss kutatásából.

„A szállásadók közel 90 százaléka még egyszerű analóg tévészolgáltatást biztosít a vendégek számára, az előbb említett újítások elsősorban a nagyobb szállodákra jellemzők. Az is megfigyelhető, hogy míg 4-5 éve az ingyen wifi extrának számított, ma már a nagyobb szállodákban alapszolgáltatás, de az apartmanok esetében is egyre gyakoribb – a vendégek ugyanolyan természetesnek veszik, mint a törölközőt” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. A szállásadóknak ugyancsak 1 százaléka alkalmaz olyan információs kijelzőket, melyekkel a hotel nyilvános helyein programokat, helyi reklámokat, információs tartalmakat közöl a vendégekkel (például az időjárásról vagy a közlekedésről).

Az internet „hozza” a vendégeket
A megkérdezett szálláshelyek 81 százaléka üzemeltet saját weboldalt. „A hotelek körében ez az arány rendkívül magas, 99 százalék. Ahogy az egyre kisebb árfekvésű szálláshelyek felé haladunk, úgy növekszik a weboldallal nem rendelkezők aránya” – árnyalta az adatokat Szigetvári József. A szakember hozzátette, közel 13 000 partnerük között nem ritka, hogy azért nincs a szálláshelynek weboldala, mert a visszatérő vendégkörnek, illetve a Szallas.hu által hozott forgalomnak köszönhetően a csúcsszezonban így is telt házzal üzemelnek. A weboldallal rendelkező szálláshelyek 68 százaléka egyébként foglalómotort használ, így az utazni vágyók – e-mailes és telefonos kommunikáció nélkül – könnyedén és kényelmesen választhatják ki és foglalhatják le szálláshelyüket.
A saját weboldal átlagosan a szállásadók forgalmának 31 százalékát adja. „A tényleges, interneten keresztül érkező forgalom ennél jóval magasabb. Az eNET kutatása alapján az online csatornák a teljes hazai szállásdíjbevétel 48 százalékát biztosították 2012-ben. Becsléseink szerint ez az érték most 60 százalék lehet” – tette hozzá Szigetvári József.”

Forrás:
Analóg szállások; Computerworld; 2015. január 22.