Skip to main content
közigazgatás: magyar

Nem lehet forrásvesztés az uniós pályázatoknál

Szerző: 2015. január 25.No Comments

„A 2015. évi fejlesztéspolitikai cselekvési terv szerint az ország nem veszíthet forrást a 2007-2013-ra megítélt uniós pénzek esetében, „minden pénzt haza kell hozni” az elmúlt uniós ciklusra vonatkozó, Magyarország rendelkezésére álló 8200 milliárd forintból – mondta Csepreghy Nándor helyettes államtitkár.

Parlamenti sajtótájékoztatóján a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár kiemelte: azért fontos a kormány szerdán elfogadott cselekvési terve, mert több 100 milliárd forint „foroghat kockán”, úgy kell lezárnia a kormánynak a 2015-ös évet, hogy „minden uniós pénz hazajöjjön”, amit a Európai Unió Bizottsága Magyarországnak biztosított.

Csepreghy Nándor elmondta: a megvalósuló projekteket 2015 végéig be kell fejezni, a pályázatokon nyertes vállalkozásoknak, állami intézményeknek, háttérintézményeknek ki kell fizetniük a szállítóknak minden számlát az idei év végéig.

A projektek lezárása és a számlák beadása a feltétele annak, hogy Magyarország minimalizálja a forrásvesztés kockázatát, illetve elkerülje azt – mondta Csepreghy Nándor.

A helyettes államtitkár elmondta: az előző években sikerült elkerülni a forrásvesztést, ez köszönhető volt a túlvállalásoknak is, az előző években ugyanis a kabinet mintegy 1000 milliárd forint értékben engedélyezett túlvállalást különböző projektekre, emiatt a 8200 milliárd forintos uniós kerethez képest közel 9200 milliárd forintos pénzügyi kötelezettséget vállalt. A kormány ugyanis számolt azzal, hogy lesznek olyan fejlesztések, amelyek különböző okokból nem valósulhatnak meg – tette hozzá.

Elmondta: amennyiben a kormány nem döntött volna a túlvállalásokról, akkor ezek az esetleg nem befejeződő projektek nettó veszteségek lettek volna az országnak.

Kiemelte: a kormány felszólította az érintett minisztériumokat, pályázókat, hogy minél előbb határozzák meg a program zárásához szükséges feladatokat is.

Csepreghy Nándor elmondta: a pályázatoknál jogorvoslati eljárásokat márciusig szükséges lezárni, az év első hónapjaiban a meglévő tartaléklistákat fel kell számolni, ezekhez a feladatokhoz az érintett minisztériumok erőforrást kapnak a kormány döntése alapján.

Ha a projektgazdáknak felróható késedelem miatt forrást veszít az ország vagy annak kockázata áll fenn, a kormány döntése értelmében a szaktárcák megkapják a lehetőséget a projektektől való elállásra. A következő hetekben-hónapokban számtalan korábban támogatott projekttől állhat el az állam, ott, ahol a pályázók nem tartják azokat a határidőket, amelyeket a támogatási szerződés aláírásakor vállaltak – fejtette ki Csepreghy Nándor.

A közszférában az egyik legerősebb szankciórendszer az lesz, hogy ha egy minisztériumnak felróható okból uniós forrást veszít az ország, akkor a kormány a 2016-os költségvetésében annyival csökkenti a tárca költségvetési támogatását – mondta, hozzátéve: ez nem jelentheti azt, hogy a tárcánál a közfeladatok ellátása sérülhet.”

Forrás:
Nem lehet forrásvesztés az uniós pályázatoknál; Miniszterelnökség; 2015. január 22.