Skip to main content
közigazgatás: magyarművelődés

Februárban elindul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi kara

Szerző: 2015. január 30.No Comments

„Februárban megkezdi működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara, amely az államapparátus és közigazgatás külkapcsolati szakembereinek, illetve nemzetközi karrierre készülőknek a képzésére specializálódik, továbbá készen áll arra, hogy a magyar diplomataképzés bázisintézménye legyen – mondta az MTI-nek adott interjújában Patyi András, az egyetem rektora. Az új kar dékánja, Tálas Péter kiemelte: európai szintű minőségi oktatást, Magyarországon belül is elitképzést szeretnének megvalósítani.

Az új kar létesítéséről tavaly októberben döntött az egyetem szenátusa és fenntartói testülete. A kar felállításának előkészítése tavaly márciusban indult el, de a szervezői munka már az NKE megalakulásakor 2012-ben elkezdődött, támaszkodva a jogelőd egyetemek másfél évtizedes oktató-kutató hagyományaira – közölte Patyi András. Kifejtette: első lépésként a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem közigazgatás-tudományi kara integrációjával létrejött egyetemen biztonság- és védelempolitikai, nemzetközi jogi, európai uniós képzésekkel létrehozták a Nemzetközi Intézetet. Hétfőtől pedig megkezdheti működését az egyetem új, első önállóan létrehozott kara: a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar.

Az új kar alap- és mesterképzésben nemzetközi igazgatási, nemzetközi biztonság- és védelempolitikai szakon, továbbá – magyar és angol nyelven – nemzetközi közszolgálati mesterképzési szakon indít képzéseket, de emellett több szakmai továbbképzést is terveznek. Patyi András kiemelte: nemcsak diplomatákat akarnak képezni, hanem annak a több ezer kormányzati és közszolgálati dolgozónak a tudását szeretnék biztosítani, akik munkájuk során nemzetközi, európai uniós ügyekkel foglalkoznak.

A nemzetközi kar keretein belül folytatja működését az egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja (SVKK), valamint a Kínai Közigazgatás-, Gazdasági- és Társadalomkutató Központja, emellett hat tanszék lesz. Ezek között lesz például egy nemzetközi gazdasági tanszék is. Ennek kapcsán Patyi András jelezte: világgazdasági és nemzetközi gazdasági folyamatok legalább alapszintű ismerete nélkül semmilyen, még egy nemzetközi közigazgatási munkakör sem látható el.

Az NKE már eddig is mintegy száz nemzetközi együttműködést kötött. Ezek között nemcsak európai uniós, NATO-tagállamok, hanem számos keleti partner is van – hangsúlyozta Patyi András, példaként említve, hogy az NKE Kína Központja révén több vezető kínai egyetemmel működik együtt. A hallgatók külföldi tanulmányi lehetőségeit biztosító Erasmus és Erasmus+ kapcsolatait is erősíteni kívánják.

Patyi András kitért arra is, hogy a héten az egyetem szenátusa egy másik jelentős fejlesztésről döntött. Elfogadták a rendészettudományi doktori iskola létesítéséről szóló kezdeményezést. Ezt a következő napokban benyújtják az Oktatási Hivatalhoz és az akkreditációs bizottsághoz. A rektor reményei szerint szeptemberben a rendészeti doktori iskola is elindul.

A nemzetközi és európai tanulmányok kar dékánja az SVKK igazgatója, Tálas Péter lesz, aki új megbízatását személyesen a karrierjében is fontos fordulópontnak tekinti.

A kar által nyújtott képzések a közigazgatás egy fontos részterületére, a külkapcsolati közigazgatásra specializálódnak. A biztonságpolitikai szakértő kiemelte: ezen a területen dolgozóknak nagy a felelőssége, ugyanis az ő nyelvi, szakmai képzettségük, tájékozottságuk alapján ítélik meg külföldön a magyar államapparátust, a magyar államot. Továbbá ők azok, akik a külföldi szervekkel való kapcsolattartás révén a magyar állam érdekeinek érvényesítésén dolgoznak. Mindezek miatt kiemelten fontos, hogy ezek a szakemberek milyen képzést kapnak – mondta Tálas Péter, aki európai szintű minőségi oktatást, s Magyarországon belül elitképzést szeretne biztosítani.

A dékán azt mondta: célja, hogy a hallgatók valóban hasznos tudást szerezzenek. Ehhez szeretné felmérni a munkaerő-piaci igényeket, például hogy milyen ismeretekre van szüksége egy minisztérium külkapcsolati osztályán dolgozónak. Tálas Péter hangsúlyozta: a karon gyakorlatorientált képzések lesznek. Szeretnék elősegíteni, hogy a hallgatók személyre szabottabb szakmai gyakorlatokon vegyenek részt, amelyet nemcsak a magyar államapparátusban és közigazgatásban, hanem Tálas Péter tervei szerint európai, nemzetközi intézményeknél is tölthetnének a diákok.”

—–

„A hazai diplomataképzés alappillérévé válhat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen február 1-jétől induló Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. A karalapító szenátusi ülést január 30-án rendezték meg a Ludovika főépületében.

Az új kar alapvető feladata és célkitűzése, hogy szilárd tudású utánpótlást biztosítson a közigazgatási szervek diplomáciai és egyéb nemzetközi feladatainak ellátásához, valamint felsőfokú képzésben részesítse a külképviseleti és európai uniós intézményekben dolgozó szakembereket. A kar részeként működik a Nemzetközi Gazdasági és Közpolitikai Tanszék, a Nemzetközi Jogi Tanszék, a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék, az Európai Köz- és Magánjogi Tanszék, az Európa-tanulmányok Tanszék, a Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék, a Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központ, valamint a Stratégiai Védelmi Kutató Központ.

A karalapító szenátusi ülésen dr. Vidoven Árpád, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára beszédében kifejtette: a NKE 2012-es létrehozása mérföldkő volt a közigazgatás reformjában, mivel az intézmény olyan felsőfokú közszolgálati szakembereket képez, akik az új generáció tagjaiként építőkövei a „jó államnak”. Magyarország csak akkor lehet Közép-Európa legversenyképesebb országa, ha a leghatékonyabb államapparátusa van. „E cél elérésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az államigazgatási reform szellemi hátországa, egyben az átalakított felsőoktatási rendszer zászlóshajója, hiszen az intézmény adja a tudást, a szellemi bázist a jövő államigazgatási elitjének” – tette hozzá az államtitkár.

Az új dékán beiktatása előtt prof. dr. Patyi András, az NKE rektora köszöntötte a szenátusi ülés résztvevőit. Hangsúlyozta: a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar sokéves műhelymunka eredményeképpen jöhetett létre. Rengeteg munka fekszik benne, de még több áll előttük. „Egyetemünk felkészült a feladatra” – mondta Patyi András.

Az ünnepélyes beiktatás után a kar dékánja, dr. Tálas Péter (aki biztonságpolitikai szakértőként számos alkalommal nyilatkozott már a honvedelem.hu-nak) mondott köszönetet mindazoknak, akik szakmai munkájukkal hozzásegítették a poszt elnyeréséhez. Mint mondta, „megtisztelő, hogy egy új egyetem új karának első dékánja lehetek.” Az előtte álló feladattal kapcsolatban kifejtette: óriási a felelősség, hiszen a külföld az itt képzettek szakmai munkáján keresztül alkot majd véleményt a magyar államról, a közigazgatásról, kulcsfontosságú tehát az ő elméleti és gyakorlati felkészítésük.

A szenátusi ülést követően a kar nyílt napon mutatkozott be az érdeklődőknek. A programra érkezőket az új dékán és az oktatók köszöntötték. A tájékoztatón elhangzott: a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar alap- és mesterképzéssel, külföldi ösztöndíj-lehetőségekkel, gyakornoki programokkal várja a hallgatókat. Karrier szempontjából is egyedülálló lehetőséget kínál: nemcsak a hazai, de az EU-s közigazgatásban, a nemzetközi szervezetekben és a nagyvállalatoknál is előnyt jelent majd a képzés diplomája.

Az információs pontoknál a leendő hallgatók választ kaptak kérdéseikre, déltől pedig tízpercenként induló turnusokban mutatták meg nekik a Ludovika főépületét.”

Forrás:
Februárban elindul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi kara; Híradó.hu/MTI; 2015. január 30.
Beiktatták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új karának dékánját; Honvédelem.hu; 2015. január 30.