Skip to main content
közigazgatás: magyar

Huszonhat kormányablak nyílik országszerte

Szerző: 2015. január 30.No Comments

„ A hétvégén 26 új kormányablak nyílik meg az ügyfelek előtt, így összesen már 100 kormányablak lesz az országban. A tervek szerint az év végére ez a szám eléri a 280-t. Így minden járási székhelyen lesz lehetőség a hivatali ügyintézésre.

Mindez komoly változást eredményezhet az állami ügyintézés minőségében, hiszen évente milliós nagyságrendű az az ügy, amit a kormányablakok és a hozzájuk tartozó járási hivatalok bonyolítanak. A kormány 2015-ben meg kívánja változtatni az ügyintézés kultúráját, minőségét, időtartamát, és rövid időn belül az árát is. Így a magyar állam szolgáltatásait igénybe vevő állampolgárok, hivatalos ügyeiket egy helyen tudják majd intézni. A fejlesztéseknek köszönhetően a jelenlegi 265 helyett a közeljövőben több mint kétezer ügymenet indítására lesz lehetőségük az ügyfeleknek.

Megnyílik és bővül az elektronikus ügyintézés lehetősége, ezáltal otthonról is könnyebben lehet majd ügyeket intézni. A kistelepüléseken ügysegédi rendszerben személyesen is jelen lesz az állam képviselője, könnyítve ezzel az ügyintézést. 2016-ban az állam számára fizetett illetékek, bírságok és járulékok nagyságrendje és száma, jelentős mértékben, az állami rezsicsökkentés keretében csökkenni fog. Ez is az olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb ügyintézést szolgálja. A kormány feltett szándéka, hogy az emberek életét az állam ne megnehezítse, hanem lehetőség szerint megkönnyítse.

További fontos célja a kabinetnek, hogy rend legyen az állami és az önkormányzati feladatelosztásban. Ezért március 1-től az állami segélyeket, a munkanélküliség, betegség esetén járó járulékokat, vagy a szülés esetén járó támogatásokat, az állam a járási hivatalokon keresztül biztosítja a lakosság számára.

A kormány határozott célja a szervezeti integráció végrehajtása. Fontos elvárás, hogy az állam, területi szinten hatékony és gyors legyen, világos irányítási rendszerben tudjon működni. Az állam ügyintézésének a minősége, szervezettsége érdemben hozzájárulhat a versenyképesség növeléséhez. A területi közigazgatás átalakításának fontos állomása, hogy Baján, Kiskunhalason, Orosházán, Gyulán, Mezőkövesden, Szerencsen, Budapesten, Kisteleken, Szegeden, Sopronban, Gyöngyösön, Tiszafüreden, Oroszlányban, Tatabányán, Bátorterenyén, Gyálon, Kaposváron, Nyírbátorban, Máriapócson, Bonyhádon, Tamásiban, Kőszegen, Szombathelyen, Csepregen, Sárváron és Devecserben új kormányablakok nyílnak.”

Forrás:
Huszonhat kormányablak nyílik országszerte; Miniszterelnökség; 2015. január 29.