Milliárdokat remél az állam egy új cégtől

„Közel ötmilliárd forint értékű eltérést okoz a gázfogyasztás mérése a kis és közepes üzleti fogyasztóknál, ezt a problémát orvosolná a február végéig létrehozandó állami Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. A cég az elosztótársaságoktól vehet el forrást.

A lakosságot nem, csak a piaci gázfogyasztókat érinti majd az újonnan létrehozandó állami cég, a Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. (KAF) működése – tudta meg lapunk piaci forrásokból. A KAF megalapításáról a kormány a múlt heti ülésén döntött, a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint pedig a központi adatgazdálkodó társaság létrejötte „választ ad a hazai közműszektor egyik évtizedes problémájára”. Információink szerint valóban nem kicsi, éves szinten mintegy ötmilliárd forintos problémát orvosolhat az új cég.

Az óránként 20 és 100 köbméter közötti kapacitással bíró gázmérővel rendelkező üzleti fogyasztók esetében számos helyen ma nem megoldott a pontos elszámolás alapját adó óránkénti adatszolgáltatás. Ehhez ugyanis online kapcsolattal rendelkező berendezésekre lenne szükség, ám ilyen jelenleg körülbelül 15–17 ezer fogyasztási helyen nincsen. Így ezeknél a fogyasztóknál becslés alapján tartják számon az aktuális felhasználást, ami – megfejelve a mérési veszteséggel – sokszor nincs összhangban a ténylegesen elfogyasztott gázzal. A problémás mennyiség értéke pedig évente közel ötmilliárd forintot tesz ki.

Úgy tudjuk, a KAF elsősorban ebben a szegmensben jelenne meg, átvéve az elosztócégektől az ehhez kapcsolódó feladatokat. Ez egyben azt is jelentené, hogy az állami társaság dolga lenne kialakítani az online kapcsolattal is rendelkező mérést az érintett 15–17 ezer fogyasztó esetében. Csakhogy egy ilyen eszköz 300-400 ezer forintba kerül, így a telepítés 6,5-7 milliárd forintot igényelne, nem beszélve az ahhoz szükséges informatikai háttér kialakításáról.

A Miniszterelnökség közlése szerint azonban a társaság alaptőkéje csupán 100 millió forint lesz és 2,9 milliárd forint tőketartalékkal rendelkezik majd. Ennek alapján pedig valamilyen módon forrást kell bevonnia, ami megtörténhet például úgy, hogy az elosztók által szedett rendszerhasználati díjak egy részét a fogyasztók ezentúl a KAF-nak utalják.

Kérdéses az is, hogy a Magyar Fejlesztési Bankhoz tartozó cég át is veszi-e a mérőórákat, vagy az elosztók egyfajta szolgáltatásként rendelik meg a KAF szolgáltatásait. Egyelőre nem tudni azt sem, hogy az óránként 100 köbméteresnél nagyobb fogyasztást mérni képes órával rendelkező felhasználók – ahol az online kapcsolat gyakorlatilag mindenhol megoldott – is bekerülnek-e a KAF rendszerébe.”

Forrás:
Milliárdokat remél az állam egy új cégtől; Dékány Lóránt; Napi Gazdaság Online; 2015. január 30.

A bejegyzés kategóriája: energia, gazdaság
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.