Skip to main content
gazdaságinformatikajog

A NAIH az információs törvény módosítását kezdeményezte

Szerző: 2015. február 1.No Comments

„Több ponton is módosítani kellene az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt, a szükséges javaslatokat megküldték a parlamentnek – mondta a Napi Gazdaságnak Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a drónok üzemeltetését és a rendőrök arcának nyilvános közlését is jogszabályban határozná meg.

A 2012 januárjától hatályos jogszabály több ponton is módosításra szorul – fejtette ki az újság szerdai számában közölt interjúban Péterfalvi Attila. Ezt elsődlegesen az új, még tervezés alatt álló uniós adatvédelmi rendelet vonja maga után. A NAIH ehhez fűződő javaslatait a jogalkotási program értelmében áprilisban tárgyalhatja és májusban fogadhatja el a parlament.

A készülő uniós rendelet azonos feltételek melletti adatkezelést tűzött ki célul a tagállamoknál, valamint azt, hogy harmadik országokba is azonos módon történjen az adatszolgáltatás. Magyarországon az utóbbihoz szükséges belső vállalati szabályzat abszolút hiányzik, így ezt pótolni kell. Szó van egy bejelentésen alapuló nyilvántartási rendszer létrehozásáról, illetve a kötelezően közzéteendő adatok hatósági ellenőrzéséről is, amely mulasztás esetén akár bírságolási jogot is adna a NAIH-nak.

Arra a kérdésre, visszakapják-e a hivatalból indított eljárási jogosítványokat, valamint azt a lehetőséget, hogy közvetlenül is az Alkotmánybírósághoz fordulhassanak, a NAIH elnöke azt válaszolta: előbbi szintén az általunk tett indítvány részét képezi, ennek jóváhagyására reális esélyt lát. Erre már csak azért is szükség volna, mert a hivatal hatékonyabban tudja érvényesíteni az alapjogokhoz fűződő jogokat – így a személyes adatok védelmét is -, ha hivatalból is vizsgálódhat. A közvetlenül az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetősége ugyanakkor elúszott, ehhez ugyanis az alaptörvény módosítására lenne szükség, ami nincs napirenden.

” Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy az aktuális adatvédelmi rendszer jobb a korábbinál, az Alkotmánybírósággal való direkt kapcsolat felszámolása azonban negatívumnak tekinthető” – mondta.

Arra a felvetésre, hogy a terrorcselekményekre adandó reakciók az adatvédelem háttérbe szorítását is eredményezhetik, úgy reagált: a sajnálatos párizsi események az ellenkezőjét bizonyítják, vagyis, hogy nem az adattömeg növelésére van szükség, hanem az információk gondosabb feldolgozására. „Azt a reakciót elfogadhatatlannak tartom, amely az adatok fokozottabb gyűjtésével akar gátat szabni a fanatizmusnak” – mondta.”

Forrás:
A NAIH az információs törvény módosítását kezdeményezte; Híradó.hu/MTI; 2015. január 28.