Skip to main content
közigazgatás: magyar

Immár ötödik alkalommal hirdették meg a közigazgatási ösztöndíjprogramot

Szerző: 2015. február 15.No Comments

„A közigazgatás területén az elmúlt években jelentős szemléletváltás történt, amelynek része a közigazgatási ösztöndíjprogram – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kovács Zoltán államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A kormányszóvivő elmondta: az elmúlt években végbement közigazgatási reformfolyamat kézzelfogható eredményeket hozott, a kormány határozott célja, hogy valódi esélyt teremtsen a pályakezdők számára. Immár ötödik alkalommal hirdették meg a közigazgatási ösztöndíjprogramot, amelyen belül a fogyatékkal élő felsőoktatási hallgatók is lehetőséget kapnak a közigazgatási munkára.

Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár elmondta: a személyügyi fejlesztések kiemelten fontos része a pályakezdőket segítő ösztöndíjprogram, melynek ma már három ága van. 2011-ben valósult meg az első Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram, amely azóta négy sikeres évfolyamot zárt. Az első évfolyam finanszírozása európai uniós forrással történt, azóta állami költségvetés fedezi a program működtetését. Ebben a programban 40 ösztöndíjas vesz részt.

A Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjprogramját második alkalommal hirdettük meg, idén 20 ösztöndíjas kezdte meg munkáját a minisztériumoknál – mondta Kovács Zoltán. A program célja a közigazgatás iránt érdeklődő, fogyatékkal élő felsőoktatási hallgatók társadalmi integrációjának elősegítése. Az államtitkár kiemelte, hogy a fogyatékkal élő résztvevők munkáját mentorok támogatják.

Az ösztöndíjprogram harmadik része, a Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogram még előkészítés alatt áll, ebben a tervek szerint 60 ösztöndíjas vesz majd részt. A szakmai gyakorlat időtartama 12 hónap, melyet elsősorban területi államigazgatási szervnél, kormányhivataloknál, járási hivataloknál, kormányablakoknál töltenek el a résztvevők, akiket mentorok segítenek. Az államtitkár elmondta: a teljes program 250 millió forintba kerül az adott költségvetési évben.”

Forrás:
Valódi esélyteremtés a közigazgatásban; Miniszterelnökség; 2015. február 13.
Háttéranyag a Közigazgatási Ösztöndíjprogramokról pdf